Műtárgyvédelem, 2008 (Magyar Nemzeti Múzeum)

Fabók Balázs: Egy 19. századi magyar zongora restaurálása

az akárcsak minimális mértékű húrfeszültsóg mellett is biztonsággal megtartotta volna a kiakasztószögeket. Ezt mérlegelve úgy döntöttünk, hogy a tárgy jövőbeni egységének és kiállíthatóságának érdekében csak a legkisebb mértékben károsodott felső réteget restauráljuk, a két alsó helyett elkészítjük azok pontos mását, ily módon rekonstruálva az eredeti kiakasztótökét. A beragasztott tőkéből kizárólag az eredeti felső réteg felülete látszik, melyen a furatok pontosan megadják a szétbontás előtt kihúzott kiakasztószögek helyét. A szögeket készítéskor, beütés után ferdítették el. Ezeket kiegyenesíteni és beütés után újból meghajtani nem lehetett volna anélkül, hogy el ne törjenek, ezért meg kellett oldanunk a hajlított szögek beütését az eredeti helyre előfúrt lyukakba. Ehhez egy megfelelő ferde- ségű furattal ellátott beütővasat készíttettünk. A furatba behelyezve a szög ferde felső szárát, biztonsággal be tudtuk ütni az eredeti helyére.

A hiányzó tetőlapok és kottatartó rekonstrukciójának elkészítéséhez szükséges volt egy egykorú, hasonló felépítésű hangszer vizsgálata. A megfelelő analógia nyomára Baranyi Anna múzeumvezető akadt a BTM Kiscelli Múzeumának raktárában. Az eredmény várakozáson felüli volt. A két fellelt Pachl-zongora egyike28 méreteiben és felépítésében, valamint a mechanika szerkezetében szinte pontosan megfelelt a restaurálás alatt álló zongorának. A fent részletezett statikai megoldások alapján az analóg darab valamivel későbbi lehet, felirata is eltérő: „JOHANN PACHL IN PESTH”. Külső furnérborítása haboskőris, egyebekben teljesen azonos a Zenetörténeti Múzeumban őrzött zongorával. Az analóg darab eredeti teteje és kottatartója alapján el tudtuk készíteni a hiányzó elemek pontos rekonstrukcióját.

Több, hasonló felépítésű zongora nagytető lapjánál megfigyelhető az a jellegzetes károsodás, hogy az elkeskenyedő rész lehasad. Ennek elkerülése végett annyiban eltértünk az analóg lap szerkezetétől, hogy a fenyő alapfa és a keresztszálirányú színfurnér közé még két haránt irányú, vékony vakfurnér réteget is ragasztottunk. így az alapfán most oldalanként három-három réteg furnér van, ami igen nagy szilárdságot és rugalmasságot ad az egyébként elég vékony, 17 mm- es lapnak. A lap rugalmassága azért is szükséges, mert az erősen vetemedett korpusz felső éle nincs síkban, így a retesszel ráhúzott tetőnek követnie kell az ívet, különben eltörik, vagy zavarón nagy rés marad a tető és az oldalak között (13. kép).

A kottatartó rekonstrukciójának készítésekor pontosan követtük az analóg darab szerkezetét: sarok-, T- és keresztkötések 1/2-es lapolással, minden oldalról furnérozva.

13. kép A rekonstruált zongoratetők. Fig. 13. Reconstructed piano lids.

150