Műtárgyvédelem, 2008 (Magyar Nemzeti Múzeum)
Fabók Balázs: Egy 19. századi magyar zongora restaurálása
A 19. század elejére a pesti és a budai hangszerkészítők száma megnőtt, és fellépett az igény saját érdekvédelmi szervezet - céh - alapítására, amely többek között védelmet nyújthatott a helyi túltermelés, és az olcsó import hangszerek behozatala ellen. A pesti hangszerkészítők 1817-ben folyamodtak először királyi céhprivilégiumért, az 1813-as Generali Principia8 alapján. Többszöri elutasítás és újbóli kérvényezés után, a helytartótanács végül 1836. január 28-án írja alá a pesti hangszerkészítő céh céhszabályzatait megerősítő királyi privilégiumot.9 A Habsburg Birodalom területén addig csak Bécs és Prága városában működött hangszerkészítő céh, különleges kiváltságként. A királyi kamara úgy is ellenezte a pesti céh megalakulását, hogy szabályzatuk a már működő két céh szabályzatának másolata volt. A 19. század második negyede Magyarországon a zongorakészítés aranykora volt. Ebben az időben 20-25 zongorakészítö működött, akik a belföldi szükséglet (kb. 600 zongora) felét, azaz összesen 250-300 zongorát készítettek évente, kézműipari módszerekkel. Az 1848^49-es szabadságharc és az utána következő időszak rossz gazdasági viszonyai nem kedveztek a magyar ipar fejlődésének, miközben a kézműipart külföldön felváltotta a gyári termelés. Magyarországon a céhes rendszer eltörlésével10 megszűnt a helyben előállított termékek védelme, eltörölték az import árukat addig terhelő védővámot, a vasúti hálózat fejlődésével felgyorsult és gazdaságossá vált a távolsági szállítás. Mindezek a folyamatok odáig vezettek, hogy az 1870-es évekre Magyarországon már csak két említésre érdemes zongorakészítö üzem működött (Beregszászy Lajos11 Pesten és Schmidt Károly Pozsonyban), melyek a megnövekedett igénynek (kb. 1800 zongora évente) már csak alig huszad részét elégítették ki, a nagyobb részt külföldi, többnyire Bécsben készült zongorák adták. A gombamód szaporodó kereskedésekben - „zongoratermekben” - kedvező áron lehetett megtalálni a jó minőségű külföldi zongorák széles választékát. A restaurálás tárgyát képező hangszer Johann Pachl (7-1870) pesti zongorakészítö mester műhelyében készült, 1840 körül. A pesti születésű Johann Pachl-t 1827-töl említik, „...mühelynyitása teljes csendben történt. 1828-ban már clavichor- dium confector, a céh megalakulásakor három legénnyel dolgozik”.12 1830. június 8- án mesterjogot,13 1840-ben polgárjogot nyert. A pesti hangszerkészítők céhének megalakulásától tagja volt. Az 1836-os céhösszeírás szerint ebben az időben még mindig három legénnyel dolgozott, a céhszabályzatnak megfelelőn minden bizonynyal foglalkoztatott egy inast is, tehát az akkori viszonyokhoz mérten közepes méretű, kézműipari módszerekkel termelő műhelye volt, melyben Beregszászy említése szerint14 évente harminc zongora készült. A céhnek 1845-töl 1855-ig elöljárója (céhmestere) volt, az 1846-os pesti Iparmű-kiállításon „kellemes csengő hangú” zongorája kis arany emlékpénzt nyert. Műhelyét 1847-től leépítette, és egyre kevesebb zongorát készített. Ebben az időszakban több pályatársához hasonlóan már csak zongorák kereskedésével foglalkozott, zongoratermében nevesebb művészek közreműködésével kamara hangversenyeket is szervezett. Lánya, Pachl Henriette 1869- ben zongorakereskedöi iparjogot kapott és átvette apja kereskedését. Johann Pachl megbecsült mester volt a zongorakészítöi szakmában, neve ismertségét jelzi, hogy leánya „Pachl I. utódja” címen hirdette „zongora eladó és kölcsönző üzletét”.15 Pachl János által készített hangszerek kiváló minőségére utal, hogy Anton Rubinstein 1842. március 1-jei, első pesti hangversenyén Pachl-zongorán játszott.16 141
