Műtárgyvédelem, 2008 (Magyar Nemzeti Múzeum)
Török Adél: A Szépművészeti Múzeum biccherna-tábláinak restaurátori és levéltári kutatásainak eredményei
Végezetül foglalkoznunk kell azzal a kérdéssel is, hogy miért választották a korabeli mesterek ezt a meglehetősen szokatlan festészettechnikai megoldást, azaz hogy a felső térfelet alapozták, az alsó térfél díszítését pedig egy jóval kevésbé időtálló díszítéssel látták el. Figyelembe kell vennünk, hogy a biccherna-táblák eredetileg nem festményeknek készültek, éppen ellenkezőleg, kifejezetten használati tárgynak, azaz könyvborítóknak szánták őket. S bár a bicchernákat minden esetben valamely neves, korabeli mester festette meg, a táblák festésére nem előbb, hanem az ívek felfűzése és a fűzőbordáknak a könyvtáblához való rögzítése után, egyszóval a kész könyv átvételét követőn került sor. így a könyvkötő műhely és a festő mester között közvetlen kapcsolat állhatott fenn, és a festőt érhették olyan külső, nem a saját területéről érkező hatások, olyan szakmai instrukciók, amelyek nem voltak szokványosak egy festőműhelyben, ugyanakkor olyanok, amiket a mester valamiért mégis érdekesnek és alkalmazásra érdemesnek talált. Mint ahogy maguknak a biccherna-tábláknak hagyománnyá válása is egy egyszeri kezdeményezésből indult ki (Don Ugo 1258), nem elképzelhetetlen, hogy az alsó térfelek más festéstechnikájú kialakítása is egy egyszeri megoldás volt, amelyet aztán a későbbi mesterek fenntartás nélkül átvettek. Talán maga a festés volt olyan témájú, ami a felső térfélen megnevezett hivatalnokokkal szemben valamiféle hierarchiát kívánt kifejezni, azaz kevésbé fontos adatokat közölt, mint amilyenek a városi tisztségviselők nevei és rangjuk volt. Ennek ellentmondani látszik az arany jelenléte, melynek használata mindig is a legfontosabb és legnemesebb dolgok és személyek kiemelésének eszköze volt. Legvalószínűbbnek előbbi feltevésünk tűnik, miszerint a különleges technikai megoldás esztétikai célokat szolgált, melyet egy másik művészeti terület, a könyvművészet közvetlen hatásaként kell értelmeznünk. A csupasznak tűnő alsó térfelü bicchernák csak a legelső biccherna (1258) felbukkanásától az 1300-as évekig voltak használatban, amikor még a camer- lingo és a provizor könyveket külön kötetbe kötötték. Utána a két regisztertípust egy kötetben egyesítették, így a szóban forgó biccherna típust körülbelül csak 50 éven keresztül készítették, minden félévben 2 darabot. Az ez idő alatt készített, nagyjából 200 könyvtáblából csak 12 maradt ránk, melyek közül 4 tábla alsó térfelét megcsonkították és egy sötétbarnára festett fadarabbal pótolták (1258, 1264, 1270, 1276). Az egyik biccherna alsó térfele azért nem értékelhető, mert a 17. században ráfestettek egy jelenetet (1273), egy másik biccherna esetében pedig, bár érdekes módon az alsó térfél ugyanolyan módon alapozva van, mint a felső térfél, azonban szabad szemmel látható festést ez sem hordoz a felületén (12 80).20 Marad tehát hat olyan biccherna-tábla (1263, 1266, 1267, 1278, 1282, 1294), melyek alkalmasak volnának további adatgyűjtésre annak bizonyítására, hogy a legkorábbi bicchernák csupasznak tűnő alsó térfele eredetileg festve volt. Közülük kettő a Szépművészeti Múzeum tulajdona, melyek közül az 1-es leltári számú bicchernát volt alkalmam alaposabban vizsgálni.21 Reményeim szerint a jövőben lehetőségem nyílik a másik, hazánkban lévő ilyen típusú biccherna-tábla vizsgálatára is, mely minden bizonnyal további, a szakirodalom számára is érdekes újdonsággal szolgál majd.22 43
