Műtárgyvédelem, 2008 (Magyar Nemzeti Múzeum)
Fabók Balázs: Egy 19. századi magyar zongora restaurálása
A Budapesti Történeti Múzeum Kiscelli Múzeumában lévő Pachl-zongorán már felső vasmerevítő is van a hangolótőke és a kiakasztótőke között, valamint a hátsó kiakasztótőke vaslemezből van. A restaurálás tárgyát képező zongorán, mely minden bizonnyal néhány évvel korábban készült, pontosan ezek azok a részek, melyek használat során statikailag gyengének bizonyultak és károsodtak. Tehát a mester, működésének nagyjából húsz éve alatt figyelemmel kísérhette az általa készített hangszerek sorsát, és a tapasztalatok alapján fejlesztette tovább termékeit. A zongoratest belső merevítését erős haránt irányú gerendázat adja. A hangok tompítását ugró tompítósor végzi. A zongora anyagai, felépítése A hangszertest anyaga lucfenyő19, az íves oldalt három, egymásra merőleges szálirányú fenyölemezből ragasztották össze, íves sablonban. Ez a korai, „rétegelt lemez” a 19. század második negyedében jelent meg a bútorgyártásban, íves alkatrészeket és alaktartó sík lapokat (pl. keretbetét szerkezet nélküli bútorajtók) készítettek ily módon. Ezt a technikát a biedermeier stíluskorszak után nem alkalmazták, legközelebb csak az I. világháborút követőn jelenik meg a furnérokból összeállított rétegelt lemez, ipari gyártásban. Az oldallapok és a fenék ragasztott, tompa illesztéssel kapcsolódik egymáshoz. A zongorát kívülről cseresznye-, belül jávor svartnival borították, a tőkén elöl cseresznye alapon ornamentális dióintarzia látható, az oldalak alsó részén jávor- dió-jávor hármas fiié fut körbe. A gát- és a merevítögerendák szintén fenyőfából készültek, több rétegből ragasztva. Az oldalak belső felére ragasztották a fenyőből és a tölgyfából rétegelt párkányt, erre enyvezték azután a bordákkal alulról merevített lucfenyő rezonánslapot. A kiakasztó- és a hangolótőke anyaga rétegelt jávorfa, jávorból készült a mechanika szinte minden alkatrésze is. Ez a fafaj keménysége, rugalmassága, homogén szálszerkezete, jó méret- és alaktartóssága, valamint kiváló akusztikai tulajdonsága miatt a mai napig legkedveltebb anyaga a hangszerkészítésnek. Az egész hangok billentyűinek borítása elefántcsont, a félhangoké ébenfa. A hangszerhez tartozik még a négy darabból álló tető, a kiemelhető kottatartó, és a két sárgaréz pedált tartó líra. A faelemek ragasztásához csontenyvet használtak. A svartnizott részek felületkezelése sellakpolitúrozás, a rezonánslapot és a mechanika elemeit vékonyan beeresztették híg méhviasszal. A zongora állapota restaurálás előtt A hangszert alkotó faanyagok jó állapotban voltak, egyedül a merevítő gerendákban és a lábakon fedeztük fel inaktív rovarfertőzés nyomait, ez azonban oly kis mértékű volt, hogy az elemek statikai tulajdonságai nem romlottak. A húrok kifejtette állandó húzóerő hatására a zongoratest erősen vetemedett. A korpusz egyes szerkezeti kötéseiben az enyv elveszítette ragasztóképességét, az illesztések megnyíltak. A külső svartniborítás sok helyen felvált az alapfáról, közepes mértékben sérült, hiányos volt (3. kép). A zongorát korábban a hosszú oldalára állítva tárolták, miközben egy ideig szennyvíz folyt végig rajta, és egy része, a nyomokból ítélve, tócsában állt. Ennek a szélsőséges körülménynek köszön144
