Műtárgyvédelem, 2006 (Magyar Nemzeti Múzeum)
Dolmányos Krisztina: Johannes Georgius Leeb gitárja 1792-ből
A tárgy sérülései és károsodásai - felválások, repedések, hasadások, valamint az intarzia egy részének kihullása - a keletkezésük körülményei alapján négy csoportba voltak sorolhatók: 1. az építési módszer következményeiként kialakult, 2. a használat során keletkezett, 3. a tárolási körülmények miatt létrejött sérülések, valamint 4. a korábbi javításokból fakadó hibák. 1. A tetőn a hangnyílás felett keletkezett törések, feltehetőleg a nyak előre- bukása miatt jöttek létre. (2. kép) Ellentétben a későbbi gitárokkal, ezen a hangszeren a nyaktuskót egyáltalán nem eresztették be a felsőtökébe és a kávába, csak egyszerűen hozzáragasztották a hangszertesthez. Továbbá a fogólap sem nyúlik a tető fölé, sőt a tető takar rá a nyak alsó részére a tizedik bündig, s csak a kilencediktől kezdődik az ébenfa fogólap. így ezen megoldások merevítő, támasztó hatása nem tudott érvényesülni. A fentiek ismeretében érthető, hogy akár valamely mechanikai hatásra (ütésre), akár az eredeti bélhúrok helyére esetlegesen később felszerelt - nagyobb feszítőerővel bíró - perion vagy fémhúrok hatására a nyaktuskó ragasztása elengedett és magával ragadta a tető felső részének középső darabját. 2. A tető kopásai, karcolódásai, foltossága stb. a hangszer használatából eredeztethető károsodások. A lucfenyőből készített tető felületén nem látszott és feltehetőleg nem is volt lakk bevonat. Ezt többféle vizsgálati módszerrel próbáltuk bizonyítani: röntgen, UV-megvilágítás, infravörös spektroszkópia, be- ágyazásos keresztmetszet csiszolat mikroszkópos vizsgálata. (A további részleteket Id. az „Anyagvizsgálatok” című fejezetben.) 3. A helytelen tárolási körülmények miatt jöttek létre a hát és a kávák szét- száradásából eredő törések (3. kép), hullott ki a fedlap szélén körbefutó intarzia egy része, vált fel a hát több helyen a kávákról. Ugyanerre az okra vezethető vissza a felvált részek vetemedése, a hátgerendák felválása, valamint a bundok egy részének és a felsőnyeregnek a hiánya. A háton négy helyen hosszanti hasadás volt, melyek közül némelyiknek a két széle erősen eltávolodott egymástól, és deformálódtak is. 2. A tető lemezes törései. Laminate fractures in the soundboard. 141 3. A hát és a kávák szétszáradásos törései. Tearing fractures in the back and the rib.