Műtárgyvédelem, 2005 (Magyar Nemzeti Múzeum)
Bodorné Szent-Gály Erzsébet - Péterfy Dóra: Szűz Mária-szobor Tarcalról
jozefinista szemlélet nem tudta eltörölni az öltöztetés hagyományát, - de jelenlétét és szerepét tekintve lényegesen visszaszorította fénykorához, a misztikumra fogékony barokk időszakához képest. Nem véletlen azonban az sem, hogy éppen a Szűzanya az a szent, akit az öltöztetés szokása leginkább megillet. Jézus szülőanyja ugyanis az a személy, akinek ruhája, palástja évszázadok óta többletjelentéssel bír. Szűz Mária ruha- ereklyéi mindig is nagy tiszteletnek örvendtek. „Mária védelmi leple” megóvott a pestistől, de az ellenséges hadaktól is. Nem véletlen, hogy 12 nemzet uralkodója - köztük a mi Szt. István királyunk is - országa patrónusául választotta. Az aacheni ereklyéket - amiket sokszor a csatába is magával vitt a birodalmi sereg - különösen a középkorban honfitársaink is buzgón látogatták. A hagyomány ápolása a ciszterekhez és a karmelitákhoz kapcsolódik, akik úgy tartották, hogy rendjeik az Istenanya kitüntetett oltalma alatt állnak - aki palástja alá gyűjti híveit, hogy védelmet nyújtson számukra. Az Irgalmasság Anyjának megjelenítése csakhamar az egész keresztény egyházra kiterjedt: Mária „az egyház tartóoszlopa” templomként borítja hívei fölé oltalmazó palástját. A „Köpenyes Mária” ábrázolásával festményeken, domborműveken és szobrokon egyaránt találkozunk. A Boldogasszony-tisztelet kiteljesedését a legnagyobb csapásból, a százötven éves török uralomból való felszabadulás hozta meg. A törökök serege ugyanis nem csak országhódítóként volt veszedelmes, hanem a pogányság megtestesítőjeként is, aki ellen ennél fogva csak a keresztény Egyházanya, Mária segítségével lehetett harcolni. A Magyarország területén létrejött kegyhelyek jó részét az Istenszülő Mária tisztelete hívta életre. E kultuszhelyek kialakulása rendszerint egy-egy csodához kötődik, melyekben főként források, Mária-képek és szobrok szolgálnak közvetítőül. A kegyszobor véletlenszerű fellelése is általános hagyomány. Ez a „megtestesülés” vélhetően sokkal inkább elfogadható a néphit számára, mint az ember alkotta tárgy felé irányuló tisztelet. A Hozzámenekülők Anyja közbenjárása az élet minden területén megnyilvánulhat - hálából pedig a hívők vállalják a sokszor gyalogosan megtett hosszú zarándokutakat, hogy fogadalmi ajándékaikkal a tisztelt kegyszobor elé járulhassanak. A Boldogasszony-tisztelet egyik megnyilvánulása az is, hogy hordozható szobrát a templomból magával viszi a búcsús sereg. A barokk kori zarándoklatok nem csak résztvevőik rendkívüli számáról nevezetesek, hanem arról is, hogy bennük minden társadalmi osztály, kor és nem helyet kapott. Az ezidőben elterjedt „hordozó Máriák” hordszékei általában szintén jellegzetesen barokk stílusú alkotások. A szobor egy asztalkára rögzítve áll, amely fölé faragott oszlopon nyugvó, rendszerint baldachint idéző mennyezet is borul. Manapság azonban egyszerű, akár üvegezett fa, vagy vaskeret is védheti a Madonna szobrát. A szoborszéket a talapzaton átdugott rudak segítségével emelik vállukra a „Mária-lányok”. Az asztalkát, de az oszlopos mennyezetet is sokszor díszítik virágokkal, virágfüzérekkel, de hímzett vagy csipkés terítővei, ill. „palásttal” is. Ha végignézzük az öltöztetett Mária-szobrok sorát, felfedezhetjük, hogy - viszonylag nagy pontossággal - három típusba sorolhatók. 91
