Műtárgyvédelem, 2005 (Magyar Nemzeti Múzeum)

Ferenc Eszter: Porcelánkiegészítés alkalmazása egy meisseni hatású gyertyatartón

tó, hogy a gyertyatartó nem típusosán meisseni, a nymphenburgi és a berlini Seger-féle lágyporcelánokkal mutat hasonlóságot. Kora a 19. század első felére tehető. Formai megoldása követi a korszak klasszicista stílusirányzatát. Domináns eleme a talpon lévő volutában záródó architektúra elem, oldalán kidomborodó növényi ornamentikával, ami háttérként szolgál az elől és hátul elhelyezkedő két puttó figurának. Rocaille talpazata kevés virággal, zöld fűhatásúra festett. A gyertyatartó négyágú, két részre szétszedhető. A felső rész réz csavarmenettel rögzíthető az alsóhoz. A csavarmenetet kívülről lehajló világoskék és rózsaszín levelek takarják, alatta hangsúlyos kék-bordó gyöngysorminta fut körbe. A lehajló színes levélmotívum ismétlődik a karokon a cseppfogók alatt is. A gyertyát tartó tokokon jellegzetes kanelurát utánzó motívum látható, amin finoman kidomborodó virágfüzér fut körbe záródás nélkül. A karokon plasztikus kidolgozású, apró virágokból álló füzér indul lefelé, kis megszakítással a talpazaton lévő puttó figurák kezében záródik. A színhasználat élénk, egyes színek esetében már- már púderes hatású. A plasztikus részek hangsúlyozására vonalas aranydíszítést festettek a felületre.

Az alaptest a keményporcelánoknál alacsonyabb égetési hőmérsékletű lágyporcelán. A masszára jellemző a magas kvarc és földpáttartalom. Az áru ennek megfelelően áttetsző, de rideg, kicsi a hőállósága és a mechanikai ellenállóképessége. A gyertyatartó bonyolult, figurális térforma. Az alapformát elemenként gipsznegatívokban öntéssel formálták és bőrkemény állapotban, híg porcelánmasszával ragasztották össze. A találkozási vonalakat mintázó szerszámokkal simították el.3 A virágok kézi mintázással kerültek a már összeállított alapformára. Szárítás után alacsony hőfokon (800-900°C) zsengélték és mázazás után 1100-1250°C-on égették ki.4 Érdekesség, hogy a cseppfogót és a gyertyatartó tokot kiégetés után ragasztották hozzá a karokhoz. Valószínűleg az égetés során nem tudták úgy kitámasztani az egész kart, hogy ne deformálódjon. A réz- csavart is utólag építették a porcelán testbe, ezt a réz alacsonyabb olvadáspontja indokolja. A gyertyatartón lévő festés máz feletti kézi festés, ami a már kész mázas fehérárura került. Az arany vonalakat, kontúrokat a legvégén, ecsettel rajzolták a felületre. Alacsony hőfokon újra égették, így rögzítették a színeket.5

Meissen meghatározó szerepe az európai porcelángyártásban

A meisseni gyár működésével kapcsolatban néhány adatot meg kell említeni, hogy érthetővé váljon, miért nem ritka dolog, ha kezünkbe kerül egy meisseni jellel ellátott, meisseni stílusban készült, de mégsem a gyár termékei közé tartozó porcelán tárgy. A meisseni gyárban, 1710-ben indult meg a porcelángyártás. Az első kísérleti porcelánokat kolditzi kaolinból sikerült előállítani. A kezdeti nehézségek egy részét kiküszöbölték, amikor új kaolinlelőhelyet fedeztek fel Aue mellett, és a Böttger-porcelán krémszínű megjelenését felváltotta egy tiszta fehér massza és máz, amely simaságában vetekedett a japán kakiemonnal. A korai darabok keleti mintára készültek, de a színekkel még nem boldogultak, ezért ezeket a porcelánokat továbbküldték Augsburgba, ahol a darabokat ezüstbe és aranyba foglalták, sokat pedig a Hausmalernek nevezett független festők láttak el zománcozással vagy festettek hidegen olajfestékkel. A leghíresebb füg154