Műtárgyvédelem, 2005 (Magyar Nemzeti Múzeum)
Koppán Orsolya: Egy 18. századi aranyozott, festett bőr miseruha restaurálása
a felhasznált anyagok leírásai), másrészt modern természettudományos vizsgálatok eredményei (főleg 17-18. századi bőrtapétákból vett minták különböző módszerekkel végzett analitikai vizsgálatai alapján).4 A francia Fougeroux de Bondaroy technikatörténeti alapműnek is tekinthető, egyébként igen részletes könyvének bevezetőjében leírta, hogy „a bőrből készült falikárpit felülmúlja a szövetből készültet, tartóssága és karbantartásának könnyebb volta miatt. Az ízlésben és a divatban beállott változások ezeket a bőr falikárpitokat ugyanakkor szinte eltüntették.” Ez ösztönözte a szerzőt a munka- folyamatok leírására, hogy megörökítse e művészetet. Ugyanis 1750 körül, amikor Bondaroy élt, állítása szerint csak két vagy három tapétakészítőt ismertek, akik ezt a mesterséget gyakorolták. Munkájukhoz speciális szerszámokra és a bőrök szárításához kertre, vagy udvarra volt szükség. A falikárpitok további díszítésével, festésével pedig külön festők foglalkoztak. A leírások szerint az egységes méretre vágott, megnyirkosított, keretre feszített növényi cserzésű borjú- vagy juhbőrre először ezüstfüstöt ragasztottak. Ragasztóanyagként tojásfehérjét, pergamenenyvet vagy zselatint használtak. Az ezüstöt felpolírozták, majd alapozórétegként azonnal tojásfehérjét vittek fel, amely megvédte az ezüstöt a feketedéssel járó korróziótól. Ezek után vitték fel a kívánt minta főbb vonalait szandarak gyanta és lámpakorom-fekete keverékével, fadúccal gyengén nyomva azt a bőrre. A következő lépés az „aranyozás” volt, amellyel csak imitálták a valódi arany fényét, ugyanis az ezüstréteg felett általában két különböző vastagságú, átlátszó sárgás réteg van, az ún. aranylakk. Tulajdonképpen ez az aranyozott bőrök készítésének legérdekesebb pontja, hiszen a receptek féltve őrzött titkok voltak, és mindegyik régi technikai leírás szerzője büszke volt arra, hogyha ezt a titkot sikerült megszereznie olvasói számára. Ma az aranylakkok természettudományos vizsgálatát csak minőségi, és nem mennyiségi analízissel lehet végezni, illetve ezek eredményei alapján nem lehet a recepteket rekonstruálni. Általánosságban elmondható, hogy ez a lakk száradó olajok, különböző gyanták keverékéből és sárga színezőanyagból készült. Az aranyozás művészete pedig abból állt, hogy egyenletesen lakkozzák az összes bőrdarabot és ezzel lehetőleg azonos színárnyalatot érjenek el, mert a bőrtapéták esetében a legfőbb követelmény az volt, hogy a nagy falfelületeken az egymás mellé helyezett darabok egyformának látszódjanak. Az így előkészített, aranyozott bőröket dombornyomással, festéssel, poncolással díszítették tovább. A mintákhoz korabeli textilterveket, főleg a fényűző selyembrokátok motívumait használták fel, de önálló képeket, elsősorban vallásos témájúakat is festettek bőrre. A festők azokkal a pigmentekkel festettek, amelyek akkoriban hozzáférhetőek voltak, átlátszatlan és lazúros pigmenteket, színezékeket használtak. A színek gyakran elfedték az ezüstöt, de a jól polírozott ezüstlap még inkább kiemelte a rajta lévő színek élénkségét, fényességét. A hátteret és/vagy az aranyozott területeket részben különböző formájú kis poncolt mintákkal is kiemelték. Végül az aranyozott bőrtapéta egész felületét védő színezett lakkréteggel látták el, ezzel is tovább mélyítve a színeket. A miseruhák készítése nem sokban tért el a bőrtapétákétól. Általánosságban elmondható, hogy ugyanúgy összeillesztették, ezüstözték, gyakran gazdagon aranyozták, festették, poncolták ezeket a tárgyakat is. A miseruhákhoz azonos, 140
