Műtárgyvédelem, 2002 (Magyar Nemzeti Múzeum)
Kovács Tibor: 200 éves a Magyar Nemzeti Múzeum
200 ÉVES A MAGYAR NEMZETI MÚZEUM Régóta tudjuk, bármely múzeum optimális működéséhez biztosítani kell a gyűjtés, a nyilvántartás, a műtárgyvédelem, a tudományos feldolgozás és az ismeretterjesztés megfelelő kapcsolatrendszerét és belső egyensúlyát. Visszatekintve a Magyar Nemzeti Múzeum kétszáz éves történetére nem meglepő, hogy ez meglehetősen későn alakult ki. Ugyanis az első évtizedekben a gyűjtemények létrehozása, bővítése volt az elsődleges cél. Amint azt az 1902- ben megjelent centenáriumi kötetben olvashatjuk, csak a 19. század nyolcvanas éveiben fogalmazódott meg az a kívánság, hogy az intézményt a természettörténeti és történeti emlékek megóvását elősegítő egységekkel, így például “vegyészeti, állattári és fényképező laboratóriumokkal” bővítsék ki. A Magyar Nemzeti Múzeum alapgyűjteményeire épülő nagy szakmúzeumok létrejöttét követően, a régészeti-történeti profilúvá tisztult intézmény restaurátori feladatait évtizedeken át többnyire “jó kezű”, autodidakta alkalmazottak (restaurátorok?) látták el, sok esetben kiválóan, nem egyszer viszont későbbi korrigálást kívánóan. Amint országosan, úgy nálunk is, a Múzeumok és Műemlékek Országos Központjának alapítását követően (a 40-es évek végétől) kezdett megváltozni a helyzet. Ugyanis ezen intézményen belül szervezték meg először Magyarországon a műtárgyvédelmi, azon belül a restaurátori módszerek kikísérletezését és a szakemberek képzését. Ennek utódaként a Központi Múzeumi Igazgatóság, illetve a Múzeumi Restaurátor- és Módszertani Központ keretein belül szervezték meg - a Képzőművészeti Főiskola közreműködésével, - a különböző szintű tárgyrestaurátor-képzést Magyarországon. Ami fontos: hatékonyan és működőképesen. Ez épült be 1991-ben a Magyar Nemzeti Múzeum szervezetébe, s már jó ideje széleskörű hazai kapcsolatrendszerrel, nemzetközileg is elismert szinten működik. 5
