Műtárgyvédelem, 2002 (Magyar Nemzeti Múzeum)
Morgós András: Régészeti faanyagok konzerválása : in situ szilárdítás Százhalombattán
maximális víztartalma teljesen vízzel telített állapotban kb. 180-200%. A lebontódott faanyagok (pl. régészeti faanyagok) több száz, akár 1000% maximális víztartalmúak is lehetnek. Kötött víz a sejtfalban található, és általános nézet szerint hidrogén-hidasan kötődik a cellulóz és a hemicellulóz alkotórészek hidroxil csoportjaihoz, valamint jóval kisebb mértékben a lignin hidroxil csoportjaihoz. A szabad víz a fában folyadék formájában van jelen, és a sejtüregben felhalmozódott vizet jelenti. A szabad víz mennyiségét meghatározza a fa porozitása, károsodottságának mértéke. A rosttelítettségi pont a fának az a (nedvesség-) víztartalma, amikor a sejtfalak teljesen telítve vannak (kötött) vízzel, a sejtfalban semmiféle hely (levegő) nincsen. Ekkor még a sejtüregekben nincs víz. A rosttelítettségi pont egyúttal azt a maximális nedvességtartalmat jelenti, amit a fa felvehet a vízzel telített, 100%-os relatív légnedvesség-tartalmú levegőből. A károsodás eredményeképpen a fa egyre porózusabbá, és a víz által átjárhatóbbá válik. A fa, érintkezésbe kerülve folyadék halmazállapotú vízzel, azt a sejtüregeibe felszívja.A fa maximális víztartalma az a víztartalom-érték, amikor a fa sejtfalai és sejtüregei teljesen telítődtek vízzel. Ez könnyen mérhető a fa vízbe helyezése után, ha kivárják a vízzel történő teljes telítődést. A fa maximális víztartalma szoros összefüggésben áll a fa károsodottsági állapotával. Ezért általánosan használják a fa károsodási mértékének a jellemzésére. Egészséges faanyag maximális víztartalma általában 180-200% között van. Amennyiben a maximális víztartalom ennél nagyobb, a fa lebontódottnak, károsodottnak tekinthető. A maximális víztartalom értéke nagyon erős lebontó- dottság esetén elérheti akár az 1000%-ot is. A régészeti faanyagokat a maximális víztartalmuk alapján sorolják ún. lebontódottsági osztályokba (kategóriákba). Azokat a faanyagokat nevezzük vizes faanyagoknak, amelyek tartalmaznak szabad vizet (egészséges fa esetén víztartalmuk 30% fölötti). Régészeti faanyagok a bennük található víz mennyisége szerint két csoportba sorolhatók: 1. Vizes, vízzel telítődött, 2. Száraz, kiszáradt faanyagok. Egy régészeti falelet konzerválásának a nehézségét a fa vastagsága és lebon- tódottsága határozza meg. A következőkben nagyméretű, vastag régészeti faleleteket, és ezek kezelését ismertetjük, vizes, és száraz-kiszáradt bontásban. Nagyméretű, vastag, vizes régészeti faleletek és konzerválasuk Nagyméretű, vastag, vizes régészeti faleletek konzerválására jól használható a poli(etilén-glikol)lal, szacharózzal vagy laktitollal végzett konzerválás. Az említett eljárások azonban “in situ” körülmények között nem használhatók, mert alkalmazásukhoz impregnáló tankra van szükség. Vizes faleletek “in situ” konzerválása ma még megoldatlan. (Magdalenenberg, fejedelmi halomsír sírkamrája, Németország) Dendro- kronológia segítségével Kr.e. 577-re datálták. A boronafalas sírépítmény lapos tetővel, és 6x8 m-es fapadlóval rendelkezik. Faanyaga kiváló állapotban megmaradt, vizes állapotban került elő. A kamra faszerkezetét elemeire szétbontották, és a vizes fát poli(etilén-glikol) fürdőben konzerválták. A konzerválást követően a faelemek sohasem száradtak ki, és a szilárdság-növekedésük 33
