Műtárgyvédelem, 2002 (Magyar Nemzeti Múzeum)

Kovács Petronella - Mester Éva: Üveg, ezüst, ónamalgám : velencei típusú tükrök helyreállítása

a faalapra ragasztottak, csak nyomok maradtak meg. Ezt ezüstszínű metál- lapokkal pótoltuk, melyeket mixtionnal rögzítettünk a fa felületére. A metállozást akrilánlakk védőbevonattal láttuk el. Egy korábbi javítás során a középső tükörbetét mögé másodlagosan fel­használt, festett fa hátlapot tettek. Erre a javításról tájékoztató cédulát ragasz­tottak, felirata: ”1947. XI/15 javítva tisztítva özv. Breznay Imréné tükör-üvegáru­és képkeret üzletében”. A felújítás során a tükörmezőket valószínűleg újrafoncso- rozták. Az ezüst foncsor a pincében történt beázások következtében bevakult, elhomá­lyosodott, szinte az egész felületen lemeze­sen hámlott. A felvált foncsor alatt képződött vastag szennyeződésréteget a foncsor nagy­arányú sérülése nélkül nem lehetett eltávolí­tani. A szennyeződéshez viszont nem lehetett a felvált ezüstréteget megkötni. Ezért a tükörbetéteket újrafoncsoroztattuk. A hiányzó levelek és rózsák pótlását, vala­mint a törött darabok ragasztását a már ismertetett módon végeztük el. A volutában végződő, íves, öntött üveg­díszek közül több is elveszett, illetve hiányos volt. A pótlásokat nem tudtuk üvegöntéssel legyártatni, ezért azokat Araldit 2020 epoxigyantából készítettük el. A hiányzó daraboknak megfelelő méretű és formájú díszekről szilikon negatívval mintát vettünk és abba ön­töttük az epoxigyantát. A hiányos díszeket hasonlóképpen egészítettük ki. Plasztilinből megmintáztuk a hiányzó részt, majd erről negatívot készítettünk. Az öntött darabok illeszkedő felületét az üvegdísz törésfelületének megfelelő formára faragtuk, végül az üveg és műanyag részeket Araldit 2020 epoxi­gyantával ragasztottuk össze. A tükör összeszerelésénél a már ismertetett módon jártunk el. A HARMADIK TÜKÖR A harmadik, általunk restaurált tükör ovális alakú, melyet aszimmetrikus rokokó modorú oromzat és lábazat keretez. A középső ovális tükröt, annak formáját követő, ívesre szabott, vésett tükörbetét sor veszi körül. Ennek két oldalát hajlított, csavart üvegbotok zárják le. Az oromzatot és a lábazatot met­szett tükörbetétek díszítik. A betéteket volutában végződő, íves üvegformák 110 8.13. A spanyol nagykövetség ovális tükre, restaurálás előtt The oval mirror of the Spanish embassy before retoration

Next

/
Oldalképek
Tartalom