Műtárgyvédelem, 2002 (Magyar Nemzeti Múzeum)
Kovács Petronella - Mester Éva: Üveg, ezüst, ónamalgám : velencei típusú tükrök helyreállítása
igen mérgező eljárás volt a tükörkészítés egyetlen módja. Először 1843-ban állítottak elő tükröt oly módon, hogy ónamalgám helyett ezüstbevonatot alkalmaztak, az üveg hátoldalát ezüst-nitrát oldattal kenték be, melyből redukálószer hatására ezüst csapódott le az üvegfelületre.11 Az eleinte számos nehézséggel járó, és igen drága eljárást Liebig német vegyész fejlesztette tovább, aki ezüstbevonatú tükrök előállítására üveggyárat is alapított.'2 Az eljárás a 20. század elején vált általánossá. Az amalgámos és az ezüsttükör fényvisszaverésben és színben is különbözik egymástól. Az ónamalgám lényegesen kevesebb fényt ver vissza, színe pedig kékes, míg az ezüst enyhén sárgás árnyalatú. Az amalgámos tükrök hátoldalát csak akkor festették be, ha nedves környezetbe vagy hajóra szánták, az ezüstözött tükrökét viszont, korrózió elleni védelem céljából, mindig egy vagy többrétegű festéssel látják el. 13 A tükör kezdetben, igen magas ára miatt, a kiváltságosok privilégiuma volt. Általános elterjedése csak a 18. századtól, az üveggyártás korszerűsödésével 8.3. Orom- és lábdiszes típusú velencei tükör Venetian mirror type with head and foot ornament 8.4. Ovális típusú velencei tükör Oval-type Venetian mirror kezdődött, az arisztokrácia és a nagypolgárság körében. A 19. század végére, a fennmaradt fényképek és hagyatéki leltárok szerint, a módosabb polgároknál a lakás minden helyiségébe, ahol a napi használat vagy a reprezentációs igény megkövetelte, került tükör, így a hálószobába, ebédlőbe, női budoár- ba, az úri szobába, és a szalonba. A 19. század végétől az üvegipar és a tükörgyártás területén bevezetett újítások, az eljárások gépesítése lehetővé tették a tömegtermelést, a tükör egyre szélesebb rétegek számára vált elérhetővé. Az ipari előállítás, valamint a 20. század első harmadában, jórészt a Bauhaus hatására bekövetkezett ízlésváltozás következtében, a tükrök korábban díszes keretezése egyszerűbbé vált. A használati funkció előtérbe kerülésével a keretezést bizonyos esetekben már el is hagyták (pl. a fürdőszobatükröknél). Ezzel párhuzamosan megmaradt azonban a díszes tükrök gyártása is. A polgárság otthonait díszítő, reprezentatív, de igen törékeny tükröket a második világháború pusztításai nem kerülték el. Fokozottan vonatkozik 104