Műtárgyvédelem, 2002 (Magyar Nemzeti Múzeum)

Kovács Petronella - Mester Éva: Üveg, ezüst, ónamalgám : velencei típusú tükrök helyreállítása

ÜVEG, EZÜST, ÓNAMALGÁM

Velencei típusú tükrök helyreállítása

Kovács Petronella, Mester Éva

Amikor tükörbe nézünk, vélhetően ritkán fordul elő, hogy ennek az egyszerű használati tárgynak a kultúrtörténetén és szimbolikus jelentéstanán merengenénk, bár ez egyébként cseppet sem lenne érdek, és tanulság nélkül való. A tükör már az ókori Egyiptomban többrétű jelentés hordozója volt: a szó, jten, amellyel a tükör korongját jelölték, egyúttal a napkorongot is jelentette. A nyél gyakran a papirusznövény szárát formázta, ami a hieroglifák között (wadsch) a fiatal, üde kifejezéseknek felel meg. A földi életet jelképező, papiruszformájú nyél, és fölötte az égboltot megjelenítő napkorong - a tükör korongja -, együtt a világmindenség szimbóluma. A tükröt jelölő szó, anch, egyúttal az élet elnevezése is. Ekként tehát ez a mindennapi használati eszköz egyrészt az emberek fiatalság és üdeség iránti vágyát, másrészt az újjászületést és megújulást konnotálta.1

(A tükör története) Bár az egyiptomiak ismerték az üvegkészítés technikáját,2 tükreik még fényesre polírozott fémek voltak. A mai üvegtükör ősét a rómaiak készítették először Aquileában, a Kr.u. első század körül. Az enyhén domború, hátoldalán besötétített kör vagy négyszög alakú üveglemezeket mintákkal díszített ólomkeretbe foglalták. A fémborítású tükörüveg feltalálásával kapcsolatban különböző források más-más időpontot jelölnek meg, de megjelenését mindegyik a 12. századra teszi. A tükrök előállításának fejlődése szorosan összefügg a táblaüveggyártás fejlődésével. Eleinte csak kis méretű üveglapokat tudtak előállítani, ez meghatározta a tükrök méretét. Az igazi áttörés a reneszánsz idején következett be. 1507-ben a de Gallo fivérek Velencében tökéletesítették a tükörüveg-fúvás módját. Ettől kezdve a velencei (muránói) tükörgyártás példa nélküli virágzásnak indult, és ellátta az egész európai piacot.

101