Műtárgyvédelem 27., 2000 (Magyar Nemzeti Múzeum)

Restaurálástörténet - Janovich István: A szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeumban egy életúton keresztül alkalmazott konzerválások története és néhány tapasztalata

így került sor arra, hogy kiásattunk egymástól kb. két méterre egy nyolc, illetve egy tízméteres gödröt, melynek falai székében és hosszában a fenéklap felé rézsútosan szűkültek.

Mivel a Múzeum területén a talajösszetétel negyed- és ötödosztályú, igen sok a kö és a vulkanikus görgeteg benne ezért óvintézkedésre volt szükségünk. Attól tartottunk, hogy a gödrök béleléséhez kiválasztott 0,4 mm-es polietilén fóliát a kövek kiszúrják, s így a konzerváló oldat elfolyik.

Számításaink szerint a faanyag súlya mellett a minimálisan nyolcezer liter konzerváló folyadék terhéből eredő nyomást is el kellett viselnie a bélésnek. A bélelő anyagnak pontosan fel kellett vennie a gödör alakját, emiatt a szakemberek vastagabb fólia alkalmazását nem javasolták.

Különös gonddal kellett eljárni tehát több ok miatt is. így a következő intézkedéseket tettük:

1. A kiásott gödrök falát és a fenekét szitált sárgaföldből készült sártapasztással láttuk el.

2. A sártapasztással kissé homorúvá tettük a gödörfalak találkozásainak éleit.

3. A gödör fenéklapjára egy kevés szitált homokot is szórtunk.

4. A behelyezett fóliát tökéletesen eligazítottuk a gödörben úgy, hogy az a gödör felső éleitől további egy-egy méterre nyúlt túl mind a négy irányban.

5. A túlnyúló fólia alatt is rendezett planírozott és homokszórt talajfelületeket biztosítottunk. A széleket elmozdulás ellen ráhelyezett pallókkal rögzítettük.

6. A fóliával kibélelt konzerváló gödörbe, hosszirányba nádat helyeztünk el alulra kb. ket- három cm-es rétegben, s ahogy a rakat magassága nőtt, az oldalfalakat is náddal védtük.

7. Lehetőleg keresztben két-három cm szélességű, a medencefenékkel megegyező méretű faalátéteket raktunk le.

8. Ezután lehetőleg a nagyobb, gerenda illetve borona vagy szarufa jellegű faanyagokat tettük alulra, s máris annyi oldatot kevertünk be, hogy a folyadék elérje a rakat legalsó sorának legalább a fele magasságát.

9. Emelőink nem voltak, így kézi erővel rakodtunk. Ez annyit jelentett, hogy a már az áztatómedencében lévő fafelületre gumicsizmával óvatosan be kellett ereszkednie két- három embernek, akiket a gödör felett átfektetett gerendáról segítettek be. Nekik adogatták be a faanyagot, és ők helyezték el figyelmesen és pontosan (hogy ki ne szúrják a fóliaborítást) minden sort újabb spánglikra2 fektetve.

10. Amikor már konzerváló folyadék is volt a medencében, a műveletet csak gázálarcban lehetett végezni. Ennek az volt az oka, hogy az általunk alkalmazott kezelőszer oldószere 82 liter víz és 18 liter tömény ammónium-hidroxid keverékéből állt, s bizony egy szippantás elég volt ahhoz, hogy orr-, garat- vagy légcsőtáji erős szúrást érezzen az ember. Senkit nem kellett a teljes gumiálarc használatára ösztönözni. Az álarcok csodálatosképpen mindig jók voltak és az A típusú szűrőbetétek 24 órás használati idejét szigorúan számon tartottuk.

11. Az oldószerbe még 6 kg bórax, 9 kg bórsav és 0,4 kg magnézium-szilikofluorid került beoldásra egy 250 literes teljesen tisztára sikált betonkeverőben. Kb. öt perc kevergetés után keletkezett éles oldat, akkor az áztató medencébe buktattuk. (Az anyagokat előre kalibrált horganyzott vödrökkel mértük be.)

12. Ahhoz, hogy az áztatómedencébe behelyezett faanyagot a kezelőoldat ellepje, előre megmosott, lesikált, nagy köveket helyeztünk a fafelület tetejére. Amikor a felúszást ellensúlyoztuk, behelyeztünk egy

13. szintmérő pálcát. Ez nem volt más, mint két egymásra derékszögben hegesztett szögvas. A vízszintes szár túlért az áztatómedence két szélén, a függőleges pedig beleért a folyadékba, és 2 cm-enként beleköszörült rovátkák voltak a kalibrálási jelek. Ennek az eszköznek fontos szerep jutott kilyukadás esetén - a gyorsan csökkenő folyadékszint szembeötlő lett volna, illetve következtethettünk a faanyag oldatfelvételére.

155