Műtárgyvédelem 27., 2000 (Magyar Nemzeti Múzeum)
Restaurálás - Járó Márta - T. Nagy György: Kísérlet bőr-, papír- vagy hártyafonallal díszített textíliák korrodált fémfelületeinek számítógépes színrekonstrukciójára
textíliába. Markowsky a kölni katalógusban hártyaaranyat (1), von Wilckens a berlini katalógusban hártyaezüstöt (2) említ fémfonalként. A 8. képen látható töredék esetében ránézésre szintén nehéz eldönteni, hogy a fémfonalas beszövések eredetileg arany- vagy ezüstszínűek voltak. Célunk az volt, hogy e textíliák vizuális tanulmányozásának, illetve természettudományos vizsgálatának eredményei alapján megkíséreljük a fémfonalas felületek egykori látványának rekonstruálását. A kombinált fémfonallal díszített textíliák romlásának okai 1. kép. 15. századi, itáliai textiltöredékről származó fonalminta felülete - töredezett, helyenként hiányos, korrodált fémfüst a hártya felületén. Pásztázó elektronmikroszkópos felvétel.1 Marker: 0,001 mm 2. kép. 19. századi, távol-keleti hímzésről számlázó fémezett szalag - korrodált ónfólia-töredékek papíron. Pásztázó elektronmikroszkópos felvétel.2 Marker: 0,1 mm A bőr-, papír-, illetve hártyafonalak kopásának oka, hogy a rendkívül vékony, rendszerint az egy ezredmillimétemél (1 pm) vékonyabb fémréteg könnyen ledörzsö- lődik a szerves hordozóról. A kombinált ezüst-, illetve egyes aranyfonalak feketedése azért következik be, mert a vékony fémborítás ezüsttartalma a környezet anyagaival fekete ezüst-szulfiddá, némely esetben ezüst-klorid és ezüst-szulfid keverékévé vagy csak ezüst-kloriddá (szürkésfehér), azaz az ezüst legjellemzőbb korróziós termékeivé alakult át. Ónborítás esetén fekete ón-szulfid keletkezik. Az 1. képen nagy nagyításban, pásztázó elektronmikroszkópos felvételen jól látható a kopott, vékony, korróziós termékké alakult fémfüst (aranyozott ezüst) a szerves hordozó - jelen esetben állati hártya - felületén. A 2. képen töredezett, korrodált, ónfóliával borított papírfelületet látunk nagy nagyításban. Bőrezüst, papírezüst és hártyaezüst esetén a fémréteg rendszerint teljes vastagságában vegyületté alakult a szerves hordozó felületén. Ugyanez a helyzet az ónozott papírcsík esetében is. Hártyaarany, illetve a ritkán szintén aranyozott ezüstfüsttel készült papírarany esetében a rendkívül vékony arany réteg részben lekopott a használat során, és csak az alatta lévő ezüstből kialakult vegyületek borítják a szerves anyag felületét. Ha megmaradt az arany, úgy annak felületén keletkeznek az azt szinte teljesen elfedő ezüst korróziós termékek. 122
