Műtárgyvédelem 26., 1997 (Magyar Nemzeti Múzeum)

Kriston László: Anyagvizsgálati lehetőségek a restaurátorok gyakorlatában, 3.

ANYAGVIZSGÁLATI LEHETŐSÉGEK A RESTAURÁTOROK GYAKORLATÁBAN III. Kriston László Összefoglalás: A szerző beszámol az 1994-97-es években a Magyar Képzőművészeti Főiskola Res­taurátorképző Intézetében megvalósított fejlesztő beruházásokról. A FFFA pályázaton nyert összegből létrehozott műszerpark megteremtette a korszerű, magas színvonalú oktatás és restaurálás, valamint a kutatás feltételeit. A hazai restaurátorképzés történetébe - ha egyszer majd megírására sor kerül - az 1994-97- es éveket bizonyára piros betűkkel kell majd bejegyezni. Remélem mire a jó szándékú olvasó írásom végére ér, hozzám hasonló meggyőződéssel vallja az indító mondatban meg­fogalmazottakat. Állításomnak és reményemnek az az oka, hogy a Restaurátorképző Intézet­ben ezen időben valósítottuk meg a fennállása óta legjelentősebb és legnagyobb értékű fej­lesztő beruházást. Ehhez a pénzügyi hátteret a FEFA (Felzárkózás az Európai Felsőokta­táshoz Alap) pályázaton nyert, összesen 17,5 millió forint jelentette. Fia azt is figyelembe vesszük, hogy ebből az összegből sem ÁFÁ-t, sem vámot nem kellett fizetni, akkor érthe­tővé válik, hogyan sikerült mindazt felépítenünk, ami nélkül korszerű, magas színvonalú ok­tatásról ma nem beszélhetnénk. A műszerpark gerincét a fénymikroszkópos vizsgálatokhoz, a vizsgálati eredmények értéke­léséhez és korszerű tárolásához szükséges eszközök alkotják. A fontosabb egységei: a) Nicon gyártmányú, SMZ-U típusjelzésű univerzális sztereomikroszkóp. A jelenlegi kiépítettség mellett a nagyítás a planachromat ZOOM objektívvei 7,5-75 között folyamatosan változtatható. A vizsgált tárgyrészlct átmérője 32-3,2 mm között van. A 84 mm-cs munkatávolság kedvező feltételt biztosít a szükséges preparálási munkák és egyes mikrokémiai reakciók elvégzéséhez. A statív talprészc viszonylag nagy méretű, és a beépített tápegység és fényforrás miatt nagyon jó tömegeloszlású. Ennek köszönhetően a mikroszkóp teljes kiépítettség esetén is stabil. Az alsó megvilágításra szolgáló 12 V/50 W-os halogénlámpa nemcsak világos, hanem sötétlátóterű, illetve polarizált fényben való vizsgálatkor is teljes mértékben kielégítő megvilágítást ad. Hasonló érvényes a felső megvilágításra szol­gáló, 15 V/90 W-os halogénizzóval felszerelt, száloptikás körmegvilágításra, illetve a kétkarú üvegszál fényvezetőre is. A tubusba épített fénysugárosztó lehetővé teszi, hogy a mikroszkópos megfigyeléssel egyidejűleg fényképezzük a látottakat, illetve al­kalmas monitor képernyőjén megjelenítsük. Ez a lehetőség egyébként valamennyi mikroszkóp esetén adott, és így az oktatás hatékonysága igen nagy mértékben növel­hető, hisz egyidejűleg több hallgató is részt vehet a megfigyelésben és kiértékelésben. b) Mind a polarizációs, mind a lumineszcenciás mikroszkóp alapegységét a NICON gyártmányú OPTIPHOT-2 típus képezi. A statív talprészében elhelyezett stabilizált tápegység, a fény intenzitásának ellenőrzésére szolgáló fénydiódás kijelzés és a Köhler megvilágításnak megfelelően gyárilag beszabályozott 12 V/100 W-os halogén­izzóval ellátott fényforrás kényelmes, megbízható és reprodukálható feltételeket teremt a vizsgálatokhoz és a mikrofotózáshoz. A jelenlegi kiépítettség mellett, át- menősugaras vizsgálat esetén a legnagyobb nagyítás 400-szoros. Ez a felmerülő igények túlnyomó többségében kielégítő. Külön is érdemes megemlíteni, hogy az ob- jcktívek egyes lencsetagjainak felületén többrétegű tükröződésgátló réteg van, ami le­hetővé teszi, hogy kifogástalan színes felvételek készülhessenek. 171

Next

/
Oldalképek
Tartalom