Műtárgyvédelem 25., 1996 (Magyar Nemzeti Múzeum)
Kovács Petronella - Török Klára: Két 15-16. századi szövétnektartó restaurálása
mertetettek itt is érvényesek voltak: kis területen próbákat végezve a komplexképzők az azurit réztartalmával reagálva szemmel megfigyelhető rétegvékonyodást okoztak. Manapság a komplexképzők alkalmazása a tisztításban divatossá vált, remélhetően az itt ismertettek elriasztják a nyakló nélkül használókat.29 A poros, zsíros felületet benzinnel valamelyest sikerült megtisztítani, világosabb lett. Az aranyozott ornamensek és az oszlopfők aranyozott oszlopocska bronzporos javításának eltávolítása Szuperkromofággal történt. A bronzpor alól helyenként az alapozásig lekopott felület került elő. A fehér alapozás foltok a fényes zöld száron igen zavaróan hatottak, ezért ezek - bóluszréteg felhordása után - aranyozva lettek. A szár híg dammárlakk bevonatot kapott. A faalapig hiányzó rétegek sem a szárakon, sem az oszlopfőkön nem kerültek kiegészítésre. A restaurált szövétnektartók a Magyar Nemzeti Múzeum új történeti kiállításán a bártfai kétüléses stallum két oldalán nyertek elhelyezést (11. kép). JEGYZETEK 1. Arany János: „A rodostói temető”, 1848. 2. A Magyar Nemzeti Múzeum 1916. évi leltárkönyve. Ltsz.: 34/1916.5.1-2. 3. MNM irattár 554/1914. szám alatt. 4. MNM irattár 554/1914. szám alatt. 5. Varjú Elemér 1915. XI. 11-én kelt levele a felkai plébánosnak. MNM irattár 18/1915. szám alatt. 6. Divald Kornél: Szepesvármegye művészeti emlékei. I. kötet Budapest, 1905. 17-18. o. 7. Divald Kornél: Szepesvármegye művészeti emlékei. I. kötet Budapest, 1905. 54-56. o. 8. A szövétnektartó rudak restaurálása után 1996 őszén a Magyar Képzőművészeti Főiskola Restaurátorképző Intézete tanulmányi kirándulást szervezett a Felvidékre. Szepesszom- baton a templomban a szószék mellett a Magyar Nemzeti Múzeuméhoz nagyon hasonló gyertyatartóra bukkantam. Divald nem közli az általa említett szepesszombati gyertyatartó fényképét, de leírását adja: „A felkai szövétnektartó rudakat s a szepesszombati húsvéti gyertyatartó rúdját véges-végig domborúan faragott, csúcsíves ízlésű lombékítmények hálózzák körül s a rudak tányérját az utóbbin csúcsívek, Felkán szamárhátívek- kel összekötött, szabadon faragott fiálék koszorúzzák.” (Divald Kornél: Szepesvármegye művészeti emlékei. III. kötet. Budapest, 1907. 40-41. o.) A szepesszombati templomban álló gyertyatartó oszlopfőjét nem díszítik csúcsívek, ezek helye azonban egyértelműen látható, a faragások valószínűleg letörtek és elvesztek. Maga a szár is csonkított. Minden bizonnyal a Divald által említett darabról van szó. A szepesszombati gyertyatartóról vett mintákat beágyaztuk és mikroszkóp alatt megvizsgáltuk, a rétegek a felkai daraboknak szinte teljesen megfelelőek. Az oszlopfő pigmentje mikroszkópi képe alapján azurit, a szár rétegei: alapozás, bólusz — ezüst ezen a mintán nem látszik, de valószínűleg volt - és kettős zöld réteg, mely a felkai darabokhoz hasonlóan alsó világosabb és felső sötétebb zöld rétegre tagolódik. A zöld felett más réteg nem látható. A szepesszombati tárgy állapotából ítélve nem valószínű, hogy bármikor is restaurálták volna. Felka és Szepes- szombat szomszédos települések, a felkai szövétnektartók és a szepesszombati gyertyatartó megjelenése, faragása, színezése, rétegfelépítése, oly mértékben hasonló, hogy talán nem merész a feltételezés, hogy egy műhelyben készültek. (K. P.) 9. Ltsz.: 34/1916.5. A leltári karton leírása szerint szintén Felsőerdőfalváról származó szö- vétnekekről nem tudjuk, hogy azonosak-e a Divald által közöltekkel. 10. Czobor Béla: A középkori egyházi művészet kézikönyve. 1875. 98
