Műtárgyvédelem 25., 1996 (Magyar Nemzeti Múzeum)
T. Bruder Katalin: Az izsák-balázspusztai lovassír nyergének rekonstruálása
AZ IZSÁK-BALÁZSPUSZTAI LOVASSÍR NYERGÉNEK REKONSTRUÁLÁSA T. Bruder Katalin Összefoglalás: Az Izsák-Balázspusztán előkerült honfoglalás kori lovassírból származó nyereg- vereteket az előkerüléskor rekonstruálták. Újbóli rekonstruálására azért volt szükség, mert a nyeregváz szerkezetében is bizonyos változtatásokat kellett eszközölni, s a felhasznált műanyag sem bizonyult kellőképpen időtállónak. Ezt természetes anyagra, balsafára cseréltük. Annak ellenére, hogy a nyereg, a lovas pásztornépek egyik legfontosabb eszköze, a honfoglalás kori nyergek tudományos igényű kutatásával csak e század derekán, László Gyula professzor kezdett foglalkozni. Ennek nyilván számos oka van, talán a legfontosabb, hogy a korábbi ásatási technika és feldolgozási igény nem kívánta meg a szerves anyagok maradványainak elkülönítését, a fosszilis, degradálódott maradványok helyzetének rögzítését, kiemelését, megmentését, értékelését. László Gyula a honfogló magyarság emlékeit kutatva és eredményeit közreadva publikálta a soltszentimrei csontos nyereg szerkezetét (1), a híres tiszafüredi nyergesek egyik utolsó képviselőjének részletes, fázisról-fázisra pontosan követett munkamenetét, felhasznált anyagait, s a koroncói nyereg rajzban elkészített rekonstrukcióját (2). Azóta már más jelentős honfoglalás kori fémveretes, illetve csontos nyeregmaradványok is előkerültek (pl.: Kenézlő, Szakony, Artánd lelőhelyeken), s ezekkel olyan kiváló régész kollégáink foglalkoztak, s foglalkoznak, mint Dienes István, H.Tóth Elvira, Mesterházy Károly, vagy Révész László. László Gyula okkal kereste a tiszafüredi nyeregkészítőknél az ősi, úgynevezett magyar nyereg készítésének módját, amit aztán ő nevezett el füredi típusú nyeregnek. A tiszafüredi nyergesség híre messze túlért az ország határain. Népszerűségét semmi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy Nagy Frigyes porosz király (1740-1786) könnyűlovasságának nyereggel való ellátására tiszafüredi nyergesmestereket telepíttetett Poroszországba (3). Ezt a nyeregtípust szinte folyamatosan mind a mai napig használják, számtalan ábrázolásával találkozhatunk, melyek közül talán a legnevezetesebb a Kolozsvári testvérek által alkotott Szent György lovasszobron látható. Eme nyeregtípus előnyeit igen szemléletesen foglalta össze Karaczay Fedor huszárezredes a „Der ungarische Sattel in seiner Vollkommenheit” című munkájában, 1832-ben: „A magyar nyereg (nyeregfa), amely minden keleti népnél és majdnem minden hadseregnél a könnyűlovasság szolgálatában áll, az első ily nemű ilyen találmány, ami a ló lovaglásra való használata és az azon való megfelelő ülés céljait szolgálja, amelynek szerkezete minden más nyeregfától eltérő, és amely még ma is minden érdemleges változás nélkül ősi mivoltában megmaradott (4). Fentieket érdekesen erősíti, hogy Benkő Mihály történész kollégánk Mongóliában a tiszafüredi típusúhoz szinte megszólalásig hasonló nyergeket fényképezett a még ma is csak félig-meddig megtelepedett, jurtalakó pásztoroknál. Ezeket a képeket több kiállításán is láthattuk. Ilyen honfoglalás kori, csontos, füredi típusú lehetett az a nyereg is, amelynek a maradványait H. Tóth Elvira Izsák-Balázspusztán egy lovassírban lelte 1974-ben (5), aminek a rekonstrukcióját nem sokkal az előkerülése után elkészítették. 43
