Műtárgyvédelem 24., 1995 (Magyar Nemzeti Múzeum)
Restaurálás - Szabó Tamás: Egy XVII. századi délszláv kézikereszt restaurálása
pótlása, az ide beszabott lemez egyszersmind alálapolta a derékszögben csatlakozó függőleges oldalt, és alábukott a baloldali keresztszár vízszintes síkja alá is, valamint ebből a lemezből képeztem ki a bal felső zsanér három tagja közül hiányzó részt. Az alsó keresztszár két felső részéhez két kisebb lemezt szabtam, melyek - a 2. képen látható mintára - koraiakban végződtek. A hátlapon a jobb keresztszár felső részéhez és az alsó keresztszár két felső hiányához hasonló módon készítettem elő az alaplemezeket. E műveletet kis lemezolló és fogók - lapos, kúpos - segítségével végeztem. Hátra volt azonban a legkényesebb rész, a filigrán díszítések elkészítése, felerősítése. A filigrán technikáról általánosságban „A filigrántechnika vékony, sodrott ezüstszálak hajlítását vagy fonását jelenti. A szálak vagy fonalak találkozását forrasztják. A szálak lehetnek simák vagy gyöngysorszerűek. A szálakat fokozatosan, szakaszosan vékonyítják. A szálat egyre kisebb átmérőjű furatokkal ellátott acéllapon húzzák át, így alakítva azt az ötvösmester céljainak megfelelő méretűre. A filigránt lehet a tárgy sima felületére forrasztani, vagy lehet a hálószerűén összefont alakzatból különálló (tehát sima felülettől független) plasztikát formálni. Az eljárást már az ókorban is ismerték, és a középkorban mindenütt elterjedt. Legszebb alkalmazásait a velencei mestereknél találjuk... és az iszlám világ majd minden országában”5 Filigrándíszítés felerősítésére ír le módszert Kecskeméti (Ötvös) Péter: „Gumit, birsalmamagot vagy lenmagot kell áztatni, abba mártva a drótművet és a bőrtűt kell felrakni, finomra reszelt forrasztóval, pórissal keverve égetni. Aranyat, ezüstöt ugyanígy... Az arany filigránt a 16-17. században nevezték Parisiai (Parisianer) munkának. Dróthúzást minden ötvösnek kellett tudni, de filigránművet nem mindegyik tudott.”6 A filigrándísz felerősítése a következőképp történt. A pácolt, tisztított lapokra bóra- xolás után balnikat helyeztem, majd közepes lánggal megfuttattam ezeket, hogy egyenletesen borítsák be a felületet. Tisztítás után finom reszelővei borzoltam fel a forrasztóréteg felszínét, majd erre helyeztem az előzőleg leszabott, kellő formára hajtogatott fi- ligrán-drótocskákat. Ezek csekély méretűek és súlyuk miatt szerte repültek volna, ha szemből közelítettem volna hozzájuk a lánggal, ezért csipesszel óvatosan felemelve alulról, közepes lánggal melegítettem a lemezkéket, míg a forrasz meg nem futott, s oda nem rögztette a drótokat. Az így elkészült kiegészítések formailag már megfeleltek, színük azonban erősen elütött a környező aranyos színtől. Szükségessé vált tehát learanyozni őket, ez a Nemzeti Múzeum Restaurátor Osztályán történt, galvántechnikai úton (ciánfürdőbe merülő arany anódlemezzel, 20 °C-on, 2,5 V/dm2 és 1,5 A-rel). 2.4. A pótlások beépítése Az elkészült, aranyozott pótlásokat a tárgyon lévő zománcmaradványok miatt nem lehetett forrasztással a helyükre rögzíteni. Kényszerű megoldásként Araldite-rapid kétkomponensű epoxi ragasztógyantával erősítettem be a pótlásokat. 2.5. A tárgy összeállítása A négy részből álló kereszt összeépítéséhez szükség volt a zsanérokból hiányzó stiftek elkészítéséhez. Ezek 1,2 mm vastagra húzott színezüst drótból készültek oly módon, hogy először a drótok egyik végét simára csiszoltam, majd órás kalapáccsal kis fejet ala59
