Műtárgyvédelem 24., 1995 (Magyar Nemzeti Múzeum)
Restaurálástörténet - T. Bruder Katalin: Restaurálás - újrarestaurálás
munka, s a szerkezete is más. Az ezt követő röntgen - fluoreszcens anyagvizsgálat alátámasztotta a radiográfiás vizsgálat eredményét, az egyik - a sárgább - fülbevaló arany, cink, ezüst, illetve a golyócskák arany-ezüst összetételűek, míg a kissé sápadtabb színű ólom, réz, arany, ezüst, és a golyócskák ezüst, réz, arany fémekből ötvözöttek. Soós Ágnes véleménye az volt, hogy a pótlás helyi készítésű lehet, s a szebbik darab valahonnan Zalavártól jóval délebbre készült. Az adatgyűjtést megakadályozta a volt Jugoszláviában akkor már egyre romló politikai helyzet, s Dr. Soós Ágnes halálával a kutatás - gondolom hosszú időre - elmarad. A honfoglalás kor nem régen újrarestaurált leletanyagának munkálatai közben talált érdekességről számolok be befejezésképpen. Másfajta „felfedezést” nyújtott mint az előbbiek, a méltán világhírű beregszászi süvegcsúcs régi restaurálásának szétszedése. Az elég otromba plexi belső tartás és a festett csodamassza kiegészítések eltávolítása után láthatóvá vált a belső oldalon, nemcsak az ezüst megmunkálásának technikája, hanem a kúp csúcsán lévő gömb felerősítésének ez a roppant egyszerű, de szellemes, széthajtogatásos módja is. (3., 4., 5., 6. kép) (5) Szintén élmény volt a számomra, hogy Dr. Dienes István Tiszafüreden kiásott szablyamarkolat-, illetve keresztvas töredéke, amely egy szinte mindenki által ismert honfoglalás kori leletanyag része, erősen korrodált, keresztvasán ismeretlen díszítésű, vagy éppen díszítetlen darabként volt nyilvántartott. Ezt kellett volna a kiállításra valamelyest megtisztítani. Munka közben kezdett, úgymond „gyanússá válni”. Hosszadalmas, aprólékos mechanikus kibontással, az eddig ismert egyik legszebb aranyozott ezüst markolatdarab keresztvasát lehetett a napvilágra hozni, amelynek réz borítását arany, ezüst berakás díszíti. (6) Máskor Járó Márta kolléganőnkkel beszélgettünk, miközben a Dormánd-Hanypusz- ta lelőhelyű hajfonatkorongot restauráltam. (7) Arról került szó, hogy vajon hogy tudták a minta ónozását ilyen pontosan, szépen, rajzosán a bronz alapra felvinni? Mivel a kérdés igen izgatott, megpróbáltam ezt reprodukálni olyan természetben előforduló, vagy egyszerűen előállítható anyagokkal, amelyekről feltételeztem, hogy a honfoglalás korában rendelkezésre álltak. Áz első kísérletek nem jártak eredménnyel. Végül egyszerű fenyőgyanta segítségével kedvem szerint, szinte „festeni” lehetett az ónnal a rézlemezre. Ez ugyan egy csekélység, de feltétlenül új adalék a honfoglalás kora művészetének, technikájának megértéséhez. Eddig'ezt, ha tán tudta is valaki, tudomásom szerint nem publikálta. Utolsónak említem a nyugodtan szenzációsnak is nevezhető „felfedezést”, ami a Kenézlő-Fazekaszug lelőhelyű tarsolylemezhez fűződik. Az erősen meggyűrődött, ezüstből készült, vörösréz hátlappal ellátott, félgömb-forma fejű szegecsekkel és középütt háromszög-alakú domború ezüst motívummal díszített tárgyat, éppúgy mint a fentieket, valamiféle viasszal itatták át, ami vastag és erősen szennyezett volt. A két egymáshoz szegecselt, de azért törötten mozgó lemezt úgynevezett csodamasszával, vagy ismertebb nevén Baky-masszával durván egymáshoz rögzítették. Ezeknek az anyagoknak eltávolítása után kerülhetett sor a lemezek lehetőség szerinti kiegyengetésére, letisztítására. S akkor jött a meglepetés, az ezüstlemez bekarcolt palmettás díszítésű. Gondolják el a kollégák, a díszített tarsolylemezek minden gyűjtemény legelőkelőbb darabjai közé tartoznak, már ha az illető gyűjteményben egyáltalán van ilyen kincs, hiszen nincs olyan sok belőlük. S ez a tárgy sok évtizede már bent van a múzeum raktárában! A restaurálás során a két lemez külön-külön papír-műanyag kiegészítést kapott, természetesen anélkül, hogy szét lettek volna szerelve. (8) Még nagyon sok példáját hozhatnám fel annak, hogy a már restaurált leleteken is nagyon sok a felfedeznivaló, de most csak szemelgettem közülük, s igyekeztem a jellegzetesebb, vagy valamilyen oknál fogva érdekesebb eseteket megemlíteni. 143
