Műtárgyvédelem 23., 1994 (Magyar Nemzeti Múzeum)
Tanulmányok - Tímárné Balázsy Ágnes: Komplexképzők a festett műtárgyak tisztításában
KOMPLEXKÉPZŐK A FESTETT MŰTÁRGYAK TISZTÍTÁSÁBAN Tímárné dr. Balázsy Ágnes Összefoglalás: Széles körben elterjedt a komplexképzők alkalmazása festett műtárgyak tisztítására. A tapasztalat szerint igen jó tisztítóhatás érhető el az elsősorban két, illetve három vegyértékű fémionok megkötésére alkalmas vegyületekkel. Azt, hogy a komplexképzőkkel a zsíros szennyeződéseket is el lehet távolítani, sokan kétségbevonják, illetve azok esetleges lúgos kémhatásával (ezáltal a zsírok elszappanosításával) magyarázzák. A cikk szerzője egy hipotézist állít fel arra vonatkozóan, hogyan és milyen körülmények között hatnak a komplexképzők a zsíros szennyeződésekre és választ kíván adni a restaurátoroknak arra, okozhat-e kárt a komplexképző a festett felület pigmentjeiben és kötőanyagában. A fémrestaurátorok munkájában a komplexképzők, mint például az EDTE (etilén- diamin-tetraecetsav-dinátriumsója), hatásos és régóta elfogadott tisztítószernek számítanak. 1 A fémtisztításon túl, a komplexképzőket leginkább a mosószerek hatásának növelésére alkalmazzák a restaurátorok. Múzeumi textíliák mosására használt mosó- fürdőkben a legfontosabb szerepük a víz keménységét okozó kálcium és magnézium ionok megkötésében, tehát a vízlágyításban van.2 A festményrestaurátorok körében is köztudott, hogy a komplexképzők sikeresen alkalmazhatók festmények, szerves anyagú festett tárgyak felületi szennyeződéseinek eltávolítására.3 A londoni Nemzeti Galéria restaurátorai például sikerrel alkalmaztak triammóni- um citrátot egy Turner olajfestmény szürkés-barna felületi szenyeződéseinek eltávolítására.4 Az 1-2%-os triammónium-citrát oldattal gyors és egyenletes tisztítást értek el. Ellentétben a nem tökéletesen kivitelezett oldószeres tisztításokkal, a megtisztított felület fényes maradt és a gyantabevonat nem szenvedett károsodást. A maradék citrátot a felületről desztillált vízzel távolították el. A szennyeződés vizsgálata során a szerves anyagok és a korom mellett ólom, kálcium, foszfor és kén jelenlétét igazolták. Egy másik angol restaurátor EDTE dinátrium sóját, illetve triammónium citrátot alkalmazott egy papír hordozóra festett olajfestmény tisztítására.5 A festmény felületéről nemcsak a szennyeződést, de a valamikor rávitt viaszréteget is sikerült eltávolítania. Ez valószínűleg azért sikerült, mert a dinátrium-EDTE 5%-os oldata 5,5 pH-jú közeget eredményezett és a savas közeg segített a viasz kémiai lebontásában (észterkötéseinek hidrolízisében). Wierdl Zsuzsa a XIX. Országos Restaurátor Konferencián számolt be arról, hogyan használta a Selecton B2 -t (EDTE dinátriumsója) sárgásbarna olajfesték foltok eltávolítására egy freskó felületéről.6 A felsorolt esetek bizonyítékul szolgálnak arra, hogy a komplexképzők sikerében nemcsak a vegyület komplex kialakítási képességének, hanem egyéb tulajdonságainak (savasság, lúgosság, diszpergálóképesség stb.) is része van. A következőkben a komplexképzők eme „komplex” szerepét tekintjük át. A komplexképzők tisztító hatását általában a szennyeződések fémionjaival alkotott vízoldható komplex kialakulásával magyarázzák. A festmények felületén azonban nem csak fémiontartalmú, hanem elsősorban zsíros, kormos szennyeződések vannak, amelyeknek csak kis része a szervetlen fémiontartalmú vegyület. Ahhoz azonban, hogy a 29