Műtárgyvédelem 23., 1994 (Magyar Nemzeti Múzeum)

Tanulmányok - Tímárné Balázsy Ágnes: Káros anyagok a műtárgy környezetében

4. Védekezési lehetőségek Azon túl, hogy a „megengedett” anyagok csoportjából válogatnak a kiállítások, rak­tárak tervezői, sok helyen inkább a már meglévő vagy az olcsóbban beszerezhető anyagokból kipárolgó káros anyagok koncentrációját próbálják csökkenteni, illetve megakadályozni, hogy az a műtárggyal érintkezzen. Fa, rétegelt vagy farostlemez kü­lönböző bevonatokkal való lekenésével sokan próbálkoztak a savak, illetve a formalde­hid kipárolgásának megakadályozására, csökkentésére.43 Azt tapasztalták, hogy poliuretán lakkal való háromszori átkenésre 60%-al csökkent a formaldehid mennyisé­ge.44 Ugyanakkor Milesnek azon próbálkozásai, amelyek során különféle bevonatok­kal próbálta a fából készült szekrények által kibocsátott sav mennyiségét csökkenteni, nem jártak sikerrel, sőt a bevonószerek többsége súlyosbította a helyzetet, mert maga is korróziót okozott (pl. éppen a fent említett poliuretán lakk).45 Dombey viszont úgy találta, hogy a poliészter lakkal minden oldaláról bevont rétegelt lemezből 90%-kal ke­vesebb formaldehid párolgott ki és valóban lecsökkentette a korróziós veszélyt.46 Mások „adszorbciós csapdákat” állítanak a káros anyagoknak, amelyek megkötik a károsító gázokat: aktív szén, szilikagél, szűrőpapír, üvegedénybe szétterített szilárd ká- liumpermanganát, cinkoxid, alumíniumfólia vagy ezüstporral impregnált textil mind al­kalmazást nyertek e célra.47,48,49,50 Kísérletek folynak arra is, hogy igen finomra őrölt vasport (Ageless™) helyezze­nek a légmentesen szigetelt tárlóba vagy a műtárgyat lehegesztve beborító műanyagfó­liába úgy, hogy az a műtárggyal ne érintkezzen.54, 52, 53 A vaspor elektrokémiai úton megköti a fólia belsejében lévő oxigént, miközben természetesen oxidálódik. Az egyik probléma, amely a kísérletek mai stádiumában felmerül az, hogy a folyamat energiafel­szabadulással jár, ezért hőt termel és ez káros lehet a műtárgyra, ha annak közvetlen közelében zajlik. A másik, hogy számos műanyagfólia átengedi a környezetből az oxi­gént, tehát a vaspornak időről-időre újabb mennyiségű oxigént kellene megkötnie.54 Az adszorbcióval működő anyagok alaposan lecsökkenthetik a a műtárgy közelé­ben a „tiltott” vagy a megengedett anyagok által kibocsátott gőzöket. Az viszont rend­kívül fontos, hogy állandóan ellenőrizzük, mikor telítődik az adszorbens a megkötött anyaggal és rendszeresen cseréljük. A legtökéletesebb védelmet természetesen az olyan krómozott acélból és üvegből készült, tökéletesen szigetelt, hélium nemesgázzal megtöltött tárló biztosítja, mint amilyenben az Emberi Jogok Törvényét, a Függetlenségi Nyilatkozatot és az Egyesült Államok Alkotmányát, e három rendkívüli jelentőségű dokumentumot tartják a was­hingtoni Nemzeti Levéltárban. Ezt az igen költséges berendezést azonban, amelynek a fenntartása is drága, kevés múzeum engedheti meg magának. Irodalomjegyzék 1. Tétreault , J.: ’’Display materials: the good, the bad and the ugly”, In: Exhibitions and Conservation, Preprints of the Conference held at The Royal College of Physici­ans Edinburgh, 21 st-22nd April, 1994, pp. 79-88. 2. Kastaly, B.: .Műanyag fóliából készült tasakok hatása a különböző papírokra”, Mű­tárgyvédelem 23, MNM 1995, pp. 3. Arni, P.C., Cochrane, G.C., and Gray, J.D.: ’The emission of corrosive vapours by wood. The analysis of the vapours emitted by certain freshly felled hardwoods and softwoods by gas chromatography and spectrophotometry”. Journal of Applied Che­mistry, 15, October 1965, pp. 463-468. 25

Next

/
Oldalképek
Tartalom