Műtárgyvédelem 23., 1994 (Magyar Nemzeti Múzeum)
Restaurálásetika - Kriston László: Hozzászólás Velledits Lajos Szándékok, érdekek és perspektívák a magyar restaurálásban c. cikkéhez
HOZZÁSZÓLÁS VELLEDITS LAJOS: „SZÁNDÉKOK, ÉRDEKEK ÉS PERSPEKTÍVÁK A MAGYAR RESTAURÁLÁSBAN” C. CIKKÉHEZ Kriston László Felemás érzéssel írom e sorokat, ugyanis néha az az érzésem, hogy sajnos lemaradtam a „vonatról”. Ez abból adódik, hogy Velledits Lajos cikkét csak megjelenése után tudtam elolvasni. (Arról már nem is beszélve, hogy elvileg a cikk alapjául szolgáló előadást is meghallgathattam volna.) Néha meg az az érzésem, hogy elértem a „csatlakozást”, és így talán higgadtabban tudom kifejteni a véleményemet. Ez utóbbira pedig kétségkívül nagy szükségem van. Mondom ezt azért, mert a cikk első olvasásakor erősen indulatos lettem. Tudom csúnya tulajdonság ez, de a tények figyelmen kívül hagyása, elferdítése kihoz a sodromból. E személyeskedő megjegyzések után rátérnék, mi késztetett arra, hogy tollat ragadjak. Nem térek ki azokra a részekre, amelyekkel T. Brúder Katalin reflexiójában fogalkozott. Mindjárt az elején leszögezem, hogy nem szeretem az ideológiai eszmefuttatásokat, ha gyakorlati kérdésekről van szó. Gyakorlati ember vagyok. Ebből következően zavar, ha valaki emberi gyengeségeinket, restségünket, erkölcstelenségeinket stb. a fennálló vagy éppen a megszűnt társadalmi berendezkedés számlájára írja. A tapasztalataim alapján kialakult meggyőződésem az, hogy a prostituálódásért nem csak a környezet, a társadalom tehető felelőssé. Ahhoz nagymértékben az egyén beleegyezése, egyetértése vagy legalábbis nagyfokú passzivitása is szükséges. Nem hiszem, hogy az utóbbi néhány évtizedben tiltott lett volna a tisztességes munka, a tudásbeli gyarapodás, a közösség felemeléséért végzett munka. Ha tévednék ebben, akkor minden bizonnyal rajtam kívül még jó néhányan tiltott dolgokat műveltünk csak nem vettük észre. Tettük, amit megítélésünk, erkölcsi alapállásunk alapján kötelességünknek éreztünk megtenni. Mit tettünk? Teszem fel a kérdést Velledits Lajos helyett, aki szemlátomást nem igazán tájékozott azon a területen, amiről írt. Ez pedig nagy hiba, mert hiteltelenné válik, állítását akkor is kétségesnek érezzük, amikor valószínűleg közel jár a valósághoz. Mindjárt itt van egy sommás megállapítás, mert egyszerűen nem tudom, hogy mit jelent. Mit jelent a nyugati országok gyakorlata? Ez valamiféle egységes rendszert alkot? A tapasztalatok szerint ilyenről szó sincs. Megalapozottabb elméleti háttért jelent? Általánosságban ez sem igaz. Gondolom, elég ha végigtekintjük a nyugati világ kő- és falfestmény restaurálás történetét. Inkább emlékeztet - legalábbis engem - rongálásra, mint restaurálásra. Nem tudom, hogy miben jelentkezik a lemaradás, a kullogás- ról már végképp nem is beszélve. A nyilvánvaló nekem egyáltalán nem nyilvánvaló. Nem tudok mit kezdeni azzal a megállapítással sem, hogy „A vállalkozásorientált magatartás visszahat az oktatásra. A restaurátorképzés megreked a mesterfogások elsajátításánál.” Ez a két mondat itt együtt a valóságra vonatkozó teljes tudatlanságot tükrözi. Az oktatásért, a restaurátorképzésért felelős oktatókat vajmi csekély mértékben érdekli általában a vállalkozásorientáció. Tapasztalataim szerint az oktatók alapvető célja, becsületes, tisztességes szándéka, törekvése az, hogy szakmailag jól képzett restaurátorok kerüljenek ki a Főiskoláról. A jólképzettség nemcsak a mesterfogások ismeretét jelenti, hanem magas színvonalú elméleti felkészültséget is. Arról, hogy ez mit jelent, tapasztalatot szerezhet az érdeklődő, ha átnézi a diákok jegyzeteit, elolvassa a szakdolgozatokat, tanulmányozza a restaurátori dokumentációt, vagy meghallgatja 173
