Műtárgyvédelem 22., 1993 (Magyar Nemzeti Múzeum)
Restaurálás - Konzerválás - Sz. Kürti Katalin: Munkácsy Mihály Golgotájáról
MUNKÁCSY MIHÁLY GOLGOTÁ-JÁRÓL Sz. Kürti Katalin Összefoglalás: Munkácsy Mihály Párizsban festette a Krisztus Pilátus előtt című hatalmas vásznát 1881-ben. Ennek sikere ösztönözte a téma folytatására, a Golgota (1884) megfestésére. E mű budapesti bemutatóján úgy nyilatkozott, hogy „most már új képre gondol, a feltámadásra, az eszme győzelmére”. Saját életének tragédiái, betegsége, kudarcai és a környezetében zajló politikai válságok, viták késztették arra, hogy ne a dicsőséges feltámadással, vagy mennybemenetellel, hanem a Krisz- tus-Pilátus közötti fájdalmas második találkozással (Ecce homo, 18%) zárja a trilógiát. A két első festmény nagy európai és amerikai diadalát után John Wanamaker tulajdonába került. 1887-1907 közt vidéki házában, majd 1911-1988 között a philadelphiai Wanamaker-storeban állt. 1988-ban elárverezték: az első kép Kanadába került, a Golgota Bereczki Csaba (Julian Beck), a new yorki Pannónia Galéria tulajdonosához. Ő adta át a Magyar Nemzeti Múzeumnak és a debreceni Déri Múzeumnak letétként a művet. Budapesten fél évig, Debrecenben pedig 1993 őszétől látható a Golgota, párdarabja, a 450 x 650 cm-es Ecce homo (1896) mellett, amelyet Déri Frigyes adott át Debrecennek 1924-ben, s 1930 óta külön teremben áll. A restaurátor csoportnak száz év történéseit kellett helyrehoznia a nem mindennapi „utazásokat” átélt Golgota esetében. Munkácsy Mihály 1877-78-ban Párzsban festette az irodalomtörténeti témájú Milton-1. Ennek európai diadalútja, s az 1878. évi párizsi világkiállításon nyert aranyérme újabb művelődéstörténeti képek festésére ösztönözte. A Milton, a Krisztus képek, a Mozart halála megmutatta érdeklődésének változását, ízlésalakulását, azt, hogy „felnőtt” e a témához. Biztonsággal tájékozódott kora filozófiai, vallástörténeti vitáiban, s a maga módján állást is foglalt. A 80-as években festett nagy vásznak a kortárs Európa nagy kérdéseire keresték a választ, egyszer Milton, egyszer Krisztus téma„köntösében”. 1874-ben, nászútja során látta Tintoretto passiójeleneteit Velencében, a Scuola di San Rocco-ban. Innen Pestre, majd Kalocsára utazott hitvesével. Bizonyára sokat beszélgetett a nagy képekről vendéglátójával, Haynald Lajos érsekkel, az egyházi zene és festészet ösztönzőjével, Liszt Ferenc barátjával (később több ízben nyaraltak mindketten Munkácsyék luxemburgi, colpachi palotájában). Közismert volt Párizsban Ernest Renan Jézus élete című könyve, amely tizenhárom kiadást ért meg 1863-1884 között (e kiadás magyar fordítását jelentette meg 1991-ben az Európa kiadó). Renan folytatta és motiválta a német protestáns bibliafelfogást valló Friedrich David Strauss művét, az 1835-ben kiadott Jézus életé i. Krisztusnak, a galileai ács fiának, az embernek történetét írták meg mindketten, elvetve a bibliai csodák lehetőségét. Abban különbözött felfogásuk, hogy Renan magasztosabbnak mutatta be hősét, mint Strauss. Megfosztotta ugyan isteni glóriájától, de a legnemesebb, legfelemelőbb tulajdonságokkal ruházta fel. Könyvének meghatározó szerepe lett a századvég filozófiájára, irodalmára, művészetére. Az egyház kizárta soraiból, de olvasói jórésze egy új életérzés kifejezőjeként ünnepelte, többen védték és kritizálták. Érdekes, hogy például Lev Tolsztoj is az elutasítók közé tartozott, s ezt kifejezésre is juttatta Anna Karenina című regényében. Munkácsy ismerte Renan művét, Tolsztoj regényét, Ivanov biblikus témájú festményeit pedig valószínűleg szobrász barátja, Antokolszkij (1843-1902) ajánlotta figyelmébe. Fritz von Uhdétől tudjuk, hogy szomszédja volt Gustave Dóré, akihez gyakran átszaladt a Krisztus Pilátus előtt festése közben. Dóré jól ismerte a Bibliát, 1864-ben adta ki biblia illusztrációit, a hetvenes években pedig egész sor Krisztus képet festett és mutatott be Párizsban és Londonban (Pilátus feleségének álma, Krisztus elhagyja a Praetóriu- mot, Ecce homo, Mennybemenetel). Nem hanyagolható el Zichy Mihály közelsége sem. 73
