Műtárgyvédelem 22., 1993 (Magyar Nemzeti Múzeum)
Tanulmányok - Katona Imre: A Zsolnay-kerámiák sajátosságai
A ZSOLNAY-KERÁMIÁK SAJÁTOSSÁGAI Katona Imre Összefoglalás: A szerző részletesen foglalkozik a Zsolnay kerámiagyárban az 1860-as évek elején kezdődött kutatómunka eredményeivel, az újonnan kifejlesztettt anyagokkal, mázakkal, technikákkal, amelyek nagy sikereket hoztak Zsolnayéknak a párizsi világkiállításon. Elemzi a magyaros stílus kialakítását szolgáló stílustörekvéseket, műfaji kísérleteket. Ismerteti a gyár egyes technikai újításokkal jellemezhető korszakait (pl. pirogránit-korszak és a lüszter megjelenése és előzményei). Anyagok, mázak, technikák Zsolnay Vilmos pécsi műhelyében már az 1860-as években elkezdődött a kutatómunka, a kísérletezés, hogy új kerámia alapanyagokat nyerjenek. Ez a törekvés a 70-es évek végén, a 80-as évek elején sen szűnik meg. Elsősorban Torda Aranyos megye és Ungvár környék felé fordul a figyelem. A Torda Aranyos megyei Szind község kaolintartalmú ásványait már a század eleje óta ismerik. A batizi kőedénygyár innen fedezte alapanyagának egy részét, 1881-ben mégis a meglepetés erejével hat, hogy „Torda Aranyos megyében Szind község határában óriási kiterjedésű porczellánföld (kaolin) telepre bukkantak...” Az Ungvár környéki dubrinicsi kaolin-telepek már ismertek voltak a század elején. 1846-tól kaolin-tisztító üzem működött a megye területén, anyagát Bécsbe szállították, ez adta a híres bécsi porcelán egyik alapelemét. 1853-ban pályázatot hirdettek egy Dubrinicson felállítandó porcelángyár alapítására. 1883-ban pedig felmerült egy Ung- váron létesítendő agyagipari iskola gondolata. „Az ügy iránt egyébként a hazai szakférfiak körében is nagy érdeklődés mutatkozik. Ugyanis... Zsolnay pécsi gyáros azzal fordul Novák Endréhez, hogy kívánatos volna tájékozás és tanulmányozás céljából ezen gyári üzem megtekintése. Ezt annál inkább kívánatosnak találta a választmány, mivel reményleni lehet, hogy Zsolnay úr is részese lesz az itteni vállalatnak.” A század 70-es, 80-as éveiben az ipari termelőerők fejlődésével előtérbe került a hazai nyersanyagok fontossága, szerepe. A Földtani Intézet már a 80-as évek elején külön gyűjteményben állította össze az országos geológiai felvételek alkalmával talált ásványi anyagokat. E gyűjtemény egyik csoportját az agyag-, üveg-, és cementipar nyersanyagai alkotják. Miután a gyűjtött nyersanyagok, különösen az agyag értékét és használhatóságát csak gyakorlati kipróbálás útján lehet megállapítani - a vizsgálatok elvégzésével a Földtani Intézet Petrik Lajost és Mattyasovszky Jakabot - Zsolnay Vilmos vejét - bízta meg 1884-ben. Tehát még 1884-ben 177 magyarországi agyagfajta vizsgálatára került sor, s ezeket az 1885. évi országos kiállításon az égetett próbákkal együtt mutatták be. A gyűjteményről külön katalógus jelent meg. (Mattyasovszky Jakab és Petrik Lajos: Az agyag-, üveg-, czement- és ásvány-festékiparnak szolgáló magyarországi nyersanyagok részletes katalógusa. 1885.) Csak az 1885-ös kiállítás után tisztázódott, hogy e különleges hazai fehérföldek - noha különböznek a valódi kaolintól - alkalmasak porcelán készítésére, s így kaolinnak, pontosabban riolit-kaolinnak nevezhetők. A riolit-kaolin össztétele eltérő a meglehetősen állandó össztételű külföldi kaolinokétól. Legtöbb hazai kaolinunk magas alkáli tartalmú, s ezért nemigen tűzálló, csak alacsonyabb hőfokon égethető, s ún. japán porcelán készíthető belőle. A Seger-féle könnyeben olvadó mázak ismeretében ez nem ütközik nehézségekbe. Az alacsony hőfokon égetett porcelán gyártása során a túlégetés a gyakorlatban alig kerül189
