Műtárgyvédelem 22., 1993 (Magyar Nemzeti Múzeum)
Restaurálás - Konzerválás - Szentkirályi Miklós: Munkácsy Mihály Golgota c. festményének restaurálása
majd konzerválása, újra dublírozása, lakkréteg levétele, regenerálása, stb. A károsodás mértéke és a restaurálással kapcsolatos minden költség pontosan csak a teljes kibontás után mérhető fel. Egyértelműen megállapítható, hogy a károsodás a gondatlan csomagolás és szállítás következménye. A fentiek értelmében jelen szakbizottságnak az a véleménye, hogy a további intézkedésekhez (a másik láda kibontásához is) azonnal szükséges a biztosító és a szállító bevonása. Amikor a festmény restaurálása előtt alaposabban megvizsgáltuk, állapota a Magyar Nemzeti Galériában felvett jegyzőkönyvben rögzítettekkel legalábis külső megjelenésében egyezett. Csak jóval később, a feltáráskor derült ki egyértelműen, hogy a kép nagy részét teljesen átfestették. Az akkori restaurátornak igencsak jó oka volt, hogy „sebtében”, de igenjó színvonalon végezte felújítói tevékenységét, mivel azt megelőzően úgy „lemarták” a felületet, hogy egyes területeken csak a csontváza volt látható. A felújítást mesterien végezte a festő, nagyszerűen utánozta Munkácsy stílusát. Éppen „csak” a lendületét, színvilágát, belső harmóniáját takarta el véglegesen, de megmaradt „leltár szerint” a forma, a formák színe, a kompozíció, az alakok száma. Talán ezért is néztük annak idején fanyalogva, Munkácsy ez esetben nem alkotott olyan nagyot. Aztán akkor döbbentünk rá, hogy tévedtünk, mikor az átfestések eltávolításakor felfedeztük Munkácsy nagyságát, festői nyelvezetének gazdagságát. A kutatófeltárások többet is elárultak: korábbi restaurálás alkalmával a tűzvészkor levágott képszéleket körben 10-14 cm-es sávban kipótolták; a sérüléseket tömítő- masszával szintbe hozták, majd annál nagyobb területen lefestették; a képfclület jelentősen szennyeződött, töredezett, lakk akkumuláció következtében a felület átlátszatlan, sárga; a vastag lakkréteg önálló repedéshálót vett fel stb. Az újkeletű sérülések, melyek a szállítás következtében keletkeztek, egyrészt technikai jellegűek, tehát a vászonhordozóval, ill. annak húzószélével kapcsolatosan, másrészt a festékréteget, tehát a festmény esztétikai értékét károsította. Vízkár következtébena a kép alja 20-30 cm szélességben, bal oldala 40-50 cm szélességben felfelé, periodikusan ismétlődve gyengülő mértékben, kb. 2-3 mm mélységig az alapozás, a festékréteg és a lakkréteg maradandó károsodásokat szenvedett. A fentiekben megpróbáltam vázolni azokat a sérüléseket, melyeket a kép története folyamán elszenvedett, illetve azokat a módosításokat, melyeket alkalmaztak minden bizonnyal jobbító szándékkal. Ezek halmaza egyre jobban torzította a festmény eredeti megjelenését., vagy az eredeti pusztulásához vezetett. E megállapítások ill. a vizsgálódások után felmerült a kérdés, hogy vajon helyreállítható még a kép hitelesen, eredményes lehet-e az az óriási munka, melyet a konzerválás és feltárás igényel. Persze fordítva is feltehető a kérdés: lemondhatunk-e egy ilyen jelentős műről, mert azt élete folyamán a szó szoros értelmében elhasználták? De hát lényegében megmaradt, és a feltárás eredménye igazolta álláspontunkat, hogy van értelme küzdeni a kép „életben- tartásáért”. Ez akkor lehetséges, ha szigorúan restaurátori módszerekkel és megfelelő magatartással, rugalmassággal, és hittel keressük az alkalmazható eljárásokat. Es hogy meg tudjuk ítélni, mely munkafolyamatokat nem kell elvégezni, elfogadva a mű történetiségét, hogy a vélt vagy valós hibák ma már a kép részei. És merni megcsinálni valamit, ha az a mű jobb megértését szolgálja. A festmény restaurálásának vezérelve az volt, hogy a megmenthető eredeti felületek maximumát tárjuk fel, konzerváljuk és állítsuk helyre. Ez vonatkozik a kép történetében előfordult javítások, belcfestésck és átfestések kritikus értékelésére és fetárására éppúgy, mint a szállításkor keletkezett károsodások helyrehozására. Tehát elsődleges fontosságúnak tartottuk azt, hogy rendet teremtsünk a képen, hogy megta81
