Műtárgyvédelem 22., 1993 (Magyar Nemzeti Múzeum)
Tanulmányok - Katona Imre: A Zsolnay-kerámiák sajátosságai
kívül fa-, elefántcsont-, fafaragás-motívumok egyaránt szerepeltek - vette díszítőstílus motívumait. Zsolnay eredetibb volt, ő saját Baranya megyei hímzéseinek motívumait használta stílusként. Ugyanakkor a kerámiára kerülő motívumok sajátos absztrakción mentek át. Zsolnay Vilmos Júliát is arra buzdította, hogy a magyaros irányt művelje: ,A küldött rajzok, főként a korsó és virágvödör nagyon tetszenek, igazi örömöt szereztél velük. Ez az, amit évek óta kívántam, munkáidban új magyar stílus kel életre, önálló, lendületes s a magyar érzésvilágból fakadó! Folytasd ezt az irányt, melytől sokat várok” Miközben a magyaros stílusú edények bemutatkozása külföldön is sikerült és a gyárat elhalmozták újabb és újabb megrendelésekkel, Zsolnay a hagyományos áruk gyártása mellett tovább folytatta kísérleteit. Mint újdonságot, a tojássárga majolikamázat, a magastűzű trachitopált, a lapidolit-technikát, a perzsavörös mázat és végül a tiger technikát említjük. Az első zsugormázas darabok középmagas gyöngyözésűek és rózsaszínűek voltak. Ezeket követte a türkiz és vörösbarna, majd a sárga és még sok más változat. 1884 végén készült a lényegesen olcsóbb „muffolatiger”. Az elnevezés csupán képletes, mert - mint tudjuk - a tiger mindenkor magastűzű gyártmány - a túlolvadékony majolikamázak erre nem alkalmasak. Fenti elvevezés alatt azokat a gyártmányokat értjük, melyek színtelen, vagy türkizmázzal lettek magastűzön égetve, majd majolikafestékkel bevonva a muffolába kerültek, újabb égetésre. A technika 1885-ben teljesedett ki. Ekkor jelent meg az ún. velőtiger, melynél a máz középmagas gyöngyözésű, szürkésfehér, fekete erezéssel, majd a fehérszínű Williams-tiger következett. Idő közben a muffolatiger tömegáruvá vált és gyártása olyan méreteket öltött, hogy a számlák szerint a díszműáru összforgalma felének felelt meg. Ugyancsak említésre méltó az ún. Trachitopáltechnika. Ez egy világos barnás-zöldes máz, mely helyenként finom türkizzöldbe vált át, ami valószínűleg króm és ón ve- gyület eredménye. Rendkívüli olvadékonysága folytán áttetsző és sejteni engedi alapbarna tónusát, kiemelkedő pontokról lecsurogva pedig felcsillan alatta az edény világos teste. Végül 1888-ban jelent meg az első „Old Ivory”, azaz a faragásszerűen díszített edények sorozata. E stílus darabjai tisztán a Nemzeti Múzeumból kölcsönkapott középkori elefántcsont-faragások mintájára készültek. Bár már 1888-ban készült néhány ilyen darab ebben a modorban, de csak 1889-ben fejlődött ki és aratott sikert. 1889-ben Zsolnay az üveg és méhsejt technikák továbbfejlesztése mellett az Old Ivoryval is sokat fogalkozott. Egyes darabok fénytelenített és lüszterezett peremmel ellátva készültek. Az oltárképszerű kis tryptichonokat pedig teljesen bevonta arannyal. Ilyen sokoldalú elfoglaltság mellett Zsolnaynak nem maradt ideje új technikák kidolgozására, így 90-91-ben újat, változatosat csak a díszítési mód és formák nyújtottak. Sok Old Ivory készült, ezúttal a bécsi Iparművészeti Múzeumtól kapott, 33 db középkori faragványmásolat után: képkeretek, dobozok, magas oszlopok virágvödrökkel stb. A pirogránit-korszak Már az 1870-es években kezdtek foglalkozni építészeti kerámiával a Zsolnay gyárban. Az első készítmények tulajdonképpen még több színben mázazott terrakották voltak. Az első sikert a budai Várkert árkádjainak mennyezetére készített terrakottakazetták hozták, melyet Ybl Miklós tervezett. Ezt követték a régi Műegyetem külső frízei és párkányzatái. 1882-ben a máriafalvi (Ausztria, Burgenland) gótikus templom restaurálásakor Steindl színes fajansz majolika oltár, szószék, és keresztelőmedence munkákat rendelt a gyártól. Ilyen technikájú díszek kerültek több nevezetes épületre. 200
