Műtárgyvédelem 22., 1993 (Magyar Nemzeti Múzeum)
Tanulmányok - Katona Imre: A Zsolnay-kerámiák sajátosságai
lajdonát alkotó, Deutsch Henrik által bérelt Rév-i (Bihar m.) agyagból évente mintegy 20.000 métermázsát használt fel masszájához. A beregszászi (Bereg m.) Nagyhegy felső részén Beregszász városhoz tartozó bánya, valamint a nagyváradi káptalan tulajdonát alkotó szászfalui lelőhelyek anyagát felhasználták a híres Zsolnay „porcelán-fajanszhoz”. Az elefántcsontszínű massza abban különbözött a fehértől, hogy kevésbé vasmentes nyersanyagokat kevertek hozzá, így például 25% tettyei homokot. A Zsolnay-kerámiák máza is a lágy porcelán összetételének felel meg. A használati edények, kancsók, bögrék, tálak között sok a pécsi gyárra jellemző pinkfestéssel színezett. Ezeket kívül rózsaszín máz borította, belül pedig átlátszó máz, mely alól előtűnik a cserép sárgás-fehér színe. A díszedények festésére általában erőstűzű, mázfeletti festéket használtak, de alkalmazták a máz alatti festést is. A minták kontúrjait a mázfelü- letcn kirajzolták, majd ráfestették a mintát erőstűzű festékkel, mely voltaképpen színes máz volt. A színes mázfestékek az alapmázból készültek színező oxidok hozzáőrlésével. A színes mázakhoz Zsolnay Vilmos kobalt-, réz-, nikkel-, mangán- és uránsókat használt, valamint krómoxidot, vasoxidot és titánoxidot. A színes mázakkal festett tárgyakat valamivel alacsonyabb hőmérsékleten égették, mint az alapmázat. Ilyenkor az erőstűzű festék; vagyis a színes máz kissé beleolvad az alapmázba, s mindez a pécsi gyártmányokra annyira jellegzetes szép hatást kelt. A színes és az alapmáz összeolvadásakor a határvonal kissé elmosódik, ezért a minta kontúrját gyakran arannyal utánafestették. Az aranyat tokos kemencében, 700 °C körüli hőmérsékleten égetik a tárgyra rendszeresen. A nehézség abban rejlett, hogy igen kevés fémoxid alkalmas magas hőfokon a színezésre, mert közülük több szín elillan, vagy reprodukálódik. A gyár e készítménye méltán nevezhető ,,porcelán-fajansz”-nak, mivel alapanyaga - eltérően a valódi porcelántól, mely egész tömegében meglágyul a magas tűzön, s éppen ezért kapja rendkívüli átlátszóságát - a magas hőfokon nem olvad meg és meg sem lágyul. E tárgyakról írja Wartha Vince: „A rajzban nincsen éles, keményre határolt vonal, lágyan simulnak a tündöklő virágok a kissé sárgás alaptesthez és az egymásba folyó erőstűzű zománcok néha olyan hatást idéznek elő, hogy a néző a természetes virág bársonyszerű felületét véli látni. A színeknek ez az egymásbafolyása nagyobb felületű tárgyakon is gyönyörű hatást szül. A máz nem afféle zsíros fényű, mint a modern fajanszokon, mert a kissé áttetsző anyag kevesebb fényt ver vissza. Ha vékony csiszola- tot készítünk a Zsolnay-féle gyártmányokról, akkor látjuk, hogy az üvegszerű mázban átlátszó, rövid oszlophoz hasonló kristályok vannak kiválva. Ezek a kristályok okozzák azt a sajátos fényt, melyet a felület visszaver.” Zsolnaynak tehát szinte adva voltak az új kerámia-stílus feltételei. A gyengén sárgás, szinte a vászonhoz hasonló edénytest, az erős tűzön kiégő, a felülethez simuló színes máz, az összefolyást eltakaró aranykontúr (inkrusztáció), szinte kínálták a lehetőséget az új stílus kialakítására. A körülmények azonban bonyolult helyzetet teremtettek, bármennyire is adottak voltak a továbbhaladás feltételei. Mielőtt Zsolnay 1880-as évek közepe táján kibontakozó új stílusú törekvéseivel, lehetőségeivel foglalkoznánk, számba kell vennünk azokat a körülményeket is, melyek nemcsak a Zsolnay-gyár művészi termelését befolyásolták, hanem a korabeli magyar porcelán és kőedényipart is. Stílustörekvések, műfaji kísérletek A magyar kerámia nemcsak Párizsban lép a nemzetközi nyilvánosság elé, hanem már előbb is - 1878 után pedig egyre gyakrabban szerepel különböző világ- és nemzetközi kiállításokon. A párizsi kiállításon Zsolnay Vilmos mellett Fischer Ignác pesti 191
