Műtárgyvédelem 22., 1993 (Magyar Nemzeti Múzeum)
Tanulmányok - Duma György: Aranygléttel készült pannóniai cserépedények
hetővé az ólomércben lévő ezüst kinyerését, az ólomnak tűzben történő elűzésével. Az ezüstkohászatban ezért az ércből egykor melléktermékként jelentős mennyiségű, kristályos ólom-oxid képződött (17). A rómaiak az ezüstöt ólomtartalmú ércből nyerték, „annak az ólomércnek, mely általában az ezüst ereket kíséri, galena a neve (galenam vocant)” (16). „Ezt az ércet molybdaena néven is jelölték (est molybdaena quam alio loco galenam appelavimus)” (16). Az ezüstkohászatban melléktermékként nyert kristályos ólom-oxidokat közösen ezüsthabnak (spuma argenti) nevezték. „Az ezüsthabnak három fajtája van, legjobb minőségű neve chrysitis, ezután következik az argyritis, majd a molybditis” (16). Az említett ókori megnevezések, a kohászatban, a német nyelvterületen használatos elnevezésük alapján, nálunk is meghonosodtak, azokat elvétve napjainkban is használják. A közösen ezüsthab (spuma argen ti-Silberschaum) néven ismert ólom-oxidok közül a megolvadt ólom-oxid lassú lehűlésekor keletkezett pirosas arany színű terméket aranyglétnek (chrisitis-Goldglätte), a gyors lehűléskor képződött sárgás színű terméket ezüstglétnek (argyritis-Silberglätte), végül a sárga, zöldes vagy pirosas sárga végterméket ólomglétnek (molybditis-Bleiglättc) nevezték (17). Irodalmi adatok alapján tudjuk, hogy az ezüstkohászatnál nyert, erősen szennyezett ólom-oxidokat - az aranyglétet és az ezüstglétet - az ókorban a római fazekasok felhasználták mázaikhoz (18). Az aranyglétnek és az ezüstglétnek a használata, mint a római fazekashagyományok továbbélése, a nyugat-európai országokban a középkorban és utána még hosszú ideig fennmaradt. A „De natura fossilium” leírása alapján ismert, hogy a 16. században mázas felületeket oly módon nyertek, hogy az edények felületét ezüstgléttel vonták be: „...ezüstgléttel és azon felül még (olyannal), ami ólommal folyóssá téve és (különböző) festékkel színezve van, bevonják a fazekasok belül az edényeket, a szobrászok munkájukat kívül, kiváltképpen azokat, melyekből Németországban a hőfürdőkben a kályhák formázva lesznek” (19). A római fazekashagyományok magyarországi továbbéléséről nincs tudomásunk. Az aranyglét és ezüstglét középkori felhasználásáról is csak feltevéseink Vannak. Újabbko- ri alkalmazását néhány statisztikai adat valószínűsíti. Ismert, hogy az aranyglét a múlt században a magyarországi (erdélyi) kohótermékek között még szerepelt, forgalmazása 1882 és 1889 évek között a következőképpen alakult: 123 q (1882), 770 q (1883), 870 q (1884), 369 q (1885), 129 q (1886), 92 q (1887), 318 q (1888), 1407 q (1889) (20). A közölt adatok alapján feltehető, hogy az aranyglétet a 19. század végén, igen rövid ideig a hazai fazekasság is felhasználta. Rendkívül kedvező ára ellenére, nagyfokú természetes szennyezettsége miatt nem tudott meghonosodni. Irodalomjegyzék (1) Thomas, E.: Die römerzeitliche Villa von Tác, Fövenypuszta. Acta Archaeologica Acad. Scient. Hung. 6. (1955) 120-123. old. (2) Póczy, K: Die Geschichte der Stadt in der Römerzeit. In Intercisa II. (Dunapente- le) Archaeologia Hung. 36. (1957) 71-77. old. (3) Salamon, A.: Spätrömische gestempelte Gefäße aus Intercisa. Folia Arcaeologica 20. (1969) 60. old. (4) Erdélyi, I.-Salamon, Á.: Vorbereitung der Ausgrabungen im Jahre 1974/75. Mitteilungen des Archaeologischen Instituts der Ung. Akad. Wiss. 10. (1980) 147-189. old. 178
