Műtárgyvédelem 22., 1993 (Magyar Nemzeti Múzeum)
Restaurálás - Konzerválás - Honos Rudolf: XIX. századi fiókos kisasztal restaurálása
Az asztal eredeti lábszerkezetének rekonstruálása A fenék alján - a hevederek lccsavarozása után - egy korábbi lábszerkezet nyomai láthatók. Középen átmenő, menetes csaplyuk, a sarkokon egy-cgy 1 cm átmérőjű, fészkes csaplyuk található. A csaphelyek körül, a sarkokon mintegy 3 cm átmérőjű, köralakú lenyomat; középen egy csztcrgályozotl, 10 cm átmérőjű tag vállának helye látszik, melyben az elemet rögzítő 4 szög helye is megtalálható. Az analógkutatás során két olyan lábmegoldást sikerült találni, melynek rögzítéséhez. 5 csaphely szükséges. Az első variáció szerint középen lévő lábszerkczet támasztja alá az asztalkát, melyhez a sarkokat kitámasztó négy kar csatlakozik. Ez a megoldás azonban nem valószínű az adott asztal esetében, mert a csaphelyek körüli lenyomatok esztergált elemekre utalnak, ez a forma pedig nem jellemző a fent említett karok esetében. (1. és 2. ábrák) Sokkal valószínűbbnek tűnik a második lehetőség, mely szerint a középső lábszerkezet önállóan támasztja alá az asztalt, a négy sarkon pedig egy-egy esztergályozott dísz látható. (5. ábra) Az anyagvizsgálati eredmények értékelése A kötő-, kikenő- és fényezőanyagot infravörös spektroszkópiai vizsgálattal határoztam meg.-* A tárgy szerkezeti összeépítéséhez, furnérozásához glutinenyvet használtak. A vizsgálat nem tudta meghatározni, hogy alapanyaga szerint milyen glutinenyvet használt a bútor készítője, ezért megjegyzem, hogy az asztalosok általában a csont- és keve- rékenyvet alkalmazzák. Furnérozás előtt a vakfa anyagában lévő fahibákat, felületi egyenetlenségeket, illesztési hézagokat enyves gipszes tapasszal kenték ki, ezután pedig a felületet lefogazták, hogy az enyvezés kötőszilárdságát növeljék. A bükkfából készült alkatrészeket (profilléc, takaróléc, láb) a különbözőségek elfedésére; az egyes intarziamezőket (fríz, minta) pedig színkontraszt elérésére sötétebbre pácolták. Az asztalka felületét többször is átfényezték. Ez. lehet a magyarázata, hogy bár a jelenlegi láb pótlás, a műszeres analitikai vizsgálat mégis egységes anyaghasználatot határozott meg a bútor egész felületén, mely szeint a beadott lakkminták összetevője borostyánlakk és más természetes eredetű filmképző anyagok keveréke. A vizsgálati eredmény értékeléséhez, hozzáteszem, hogy a XIX. században a legnagyobb jelentősége a gyantás politúrok csoportjában a borszeszben oldott scllaknak volt, melyhez egyéb természetes eredetű filmképző anyagokat kevertek (pl.: borostyánkő, vagy az olcsóbban kitermelhető, és alkoholban is oldódó félfossszilis kopálgyanták stb.), hogy a film- réteg keménységét, ellenállóképességét, rugalmasságát biztosítsák; és az oldatot finom rétegekben, fényezőlabdával vitték fel a felületre, hogy a nyert fény minél szebb, mélyebb legyen (7, 9). A restaurálás leírása A bútor a következő darabokban került a rcstaurátorműhelybe: az asztalka alja a kávával és a fiókkal, valamint a hevederrel; az asztallap; a két lábdeszka és a két talp a papucsokkal. 3 3 Az anyagokat a Szerves Vegyipari Kutatóintézetben, PERKIN-ELMER 783 infravörös spektrométerrel, Ká- lium-bromidos beágyazással vizsgálták. 145
