Műtárgyvédelem 22., 1993 (Magyar Nemzeti Múzeum)
Restaurálás - Konzerválás - Honos Rudolf: XIX. századi fiókos kisasztal restaurálása
XIX. SZÁZADI FIÓKOS KISASZTAL RESTAURÁLÁSA Honos Rudolf Összefoglalás: Az 1830- 1880-as évek között készült kisasztal restaurálása során szerkezetéről, készítéstechnikai sajátosságairól, valamint anyagvizsgálati eredményeinek értékeléséről részletes dokumentáció készült. A dolgozat elsősorban ennek tárgyalásával foglalkozik. Másodsorban a restaurálás során felmerült főbb problémák leírásával, melyeket az alapfa összeszáradása során keletkezett repedések, a keresztszálirányú szerkezeti elemek eltérő méretváltozásából adódott hibák és az alapfa mozgása, illetve nedvesség hatására nagymértékben károsodott intarziaborítás kijavítása jelentettek. Az asztal szerkezetének és készítéstechnikai sajátosságainak leírása Az asztallap terítékét szélesítő toldással, két húrvágású lucfenyő deszkából enyvezték össze, melyeknek jobbos felét forgatták felfelé. Az éleket bükkfából készült profilléccel zárták le. (A hosszanti éleken lévő szegélylécek közé illeszkednek a bütüs élen lévők, melyek núttal csatlakoznak a vakfába készített eresztékhez.) Az asztallap színét egyetlen rönkből kifűrészelt, dió furnérból készült intarziával borították - így a fa rajzolata az egész fcületen végigfut s az intarzia mezőit jávor fillérberakással különítették el egymástól.1 Az. intarzia furnérrajzolatának képét azonban a rombuszminta furnérnegyedeinek felcserélése elrontja. (3/a. és 3/b. ábra) Az asztalka kávájához más munkából maegmaradt, már befogazott és furnérozott elemeket használt fel készítője, és mivel felahsználásuknál már fogazásuk határozta meg, hogyan lehet összeépíteni a kávát, ezért nem egységes az intarzia furnérrajzolata a kávaoldalakon. (4. ábra) A káva oldalait - melyeknek anyaga szintén lucfenyő - nyitott fecskefarkú fogazás- sal illesztették össze, majd a furnérozott elemek összeállítása után a sarkokat rézsút levágták, és erősítésnek belülre ragasztották. Kívülről a csapolást bükkfából készült takaróléccel borították. (2. kép) A fiók előlapját a homloklappal félig takart, a hátfallal nyitott fecskefarkú fogazás- sal építették össze. A fiókfenék anyagának száliránya merőleges az előlapra, és az előlapba és az oldalakba készített nútba csúszik bcle.^ A hát- és oldalfalak - melyeknek pereme keléit - alacsonyabbak, mint a fiókelőlap. A homloklapban bevésett fiókzár van. A kulcscím hiányzik róla. (1. kép) A fenék lapszerkezete megegyezik az asztallapéval, s ez elemeket a káva rövidebbik oldalainak alsó és felső pereméhez enyvezték. A jelenlegi lábak anyaga bükkfa. Az asztalkát kétoldalt alátámasztó deszkalábakat T-kötéssel, vésett csapozással (ékelt) egyesítették a talppal és a hevederrel. A lábszerkezetet 4-4 csavarral fogatták hozzá az aljhoz. A lábakat összekötő merevítő hiányzik, melynek helyét a lábdeszkákban lévő köralakú csaphely jelzi. (3-4. kép) * Az asztalka készítési idejének végső határát meghatározza, hogy hazánkban a fűrészelt furnér készítése az 1880-as évek végéig volt gyakorlat, ezután az anyagtakarékosabban előállítható, késsel hasított furnér gyártására tértek át, (bár megjegyzem, hogy még a század elején íródott asztaloskönyvek is számolnak alkalmazásával). Vö.: Lugosi Armand: Faipari kézikönyv, Bp. Műszaki Könyvkiadó, 1976. 679. old. ' Az asztalka készítésének legkorábbi időpontját a biedermeierben általánossá vált technikai újítás - mely szerint a fiókfeneket az oldalakba készített vájatba csúsztatták bele - határozza meg. Vö.: Himmelheber, Georg: Biedermeier bútorok. Bp. Corvina Kiadó, 1982. 25. old. 139
