Műtárgyvédelem 21., 1992 (Magyar Nemzeti Múzeum)
Restaurálástörténet-Etika - Kovács György: Néhány gondolat a restaurálás értelméről
NÉHÁNY GONDOLAT A RESTAURÁLÁS ÉRTELMÉRŐL Kovács György Személyes hangú visszatekintés a restaurálás hőskorától megtett útra. „Ő pedig mondta nékik: a pogányokon uralkodnak az Ő királyaik, és a kiknek azokon hatalmuk van, jóltevőknek hivatnak. De ti nem úgy: hanem a ki legnagyobb közietek, olyan legyen, mint a ki legkisebb, és a ki fő, mint a ki szolgál.” (Lukács 22/25-26) Az OMF restaurátor osztályvezetőjétől kaptam egy igen kedves, kézzel (!) írott levelet, hogy nyitnám meg ismereteim tárházát. Nos, tárháznyi nem, jó ha putriravalót talán sikerült összegyűjtenem. Thpasztalatot átadni sajnos, minden igyekezetem ellenére nem áll módomban, azon egyszerű oknál fogva, hogy az akció eleve reménytelen. Kezdőként nyitott szemmel és füllel lestem mesterem. Szakái Ernő mozdulatait, szavait, s csak most tudom igazán, hogy rejtett gesztusaiból, elhallgatásaiból tanultam legtöbbet. Mert az egyes ember ismeretei nem úgy illeszkednek a tudás falába, mint a tégla a jóltervezett épületbe, hanem egyik-másik kitüremkedik, elindít valamit, s lehet, hogy jó idő telik el, mire valaki folyatni tudja. Az előd tapasztalatait átvéve, a fölfedezés gyönyörűségétől fosztja meg magát az ember, s ha nem képes ellenőrzésükre, mi több tagadásukra, a fejlődés reménye is szertefoszlik. Tagadni persze könnyű, legalább annyira mint bólintani. Az ellenőrzés viszont kemény munkát jelent. Megalapozott, hogy ne mondjam átélt kétségeim vannak az ellenőrzött tapasztalat megszerzését illetően, ha most induló kollégáimra gondolok. Európadíjak és mérceteremtő csúcsteljesítmények jelzik a magyar műemlékvédelem elmúlt harminc évét, s ez jó. Legalább annyira, mint a londoni 6 : 3. Nem tehetek róla, nekem mégis széthullott családok, korán elment kollégák, nyugdíjba emigrált tanítók jutnak eszembe. Az ár jut eszembe, amelyet mindezért fizetnünk kellett, hogy nem dolgoznak velünk, hogy nem tanítanak bennünket már. Igen divatos szlogen mostanában: „Elég a beszédből, most már dolgozni kell!” Nemcsak én tudnám példák sokaságát fölsorakoztatni, hogy az értelmesen el nem végzett munka milyen nemzeti értékeket mentett meg, s az értelmetlenül végzett, mit tett tönkre. Iszonyatos mennyiségű feladat vár a restaurátorokra, a nemzeti vagyon meg(át)men- tési kísérletében. Azt hiszem, hogy ha van feladatunk, akkor nem az, hogy értékpusztító programokat semlegesítsünk. Szó sincs róla, hogy műemlék-műtárgy állományunkat gondozzuk, rendben tartsuk! Bóven elég, ha pusztulásukat késleltetni tudjuk, intézmények és intézményekben megtestesült érdekek ellenében. Ezt tették Ők is: az elváltak, a koránelmentek, a nyugdíjazottak. Ezért vagyunk mi most itt. Az INTÉZMÉNY elleni permanens harcban felőrlődött-végetért életükért mi nem tudunk kártérítést fizetni. Ók a hibásak: nem ismerték föl - vagy nem akarták fölismerni -, azt a látens piacot, amelyik fittyet hányt athéni chartára, ICOMOS-ra, magára a szakmára, s csak asszerint működött, hol nagyobb a kicsi, a maradék maradéka. Én a nyugati határszélen élek. Ha az egykori „Vasfüggöny” helyére érek, várom az ellenőrzést. 251
