Műtárgyvédelem 21., 1992 (Magyar Nemzeti Múzeum)
Restaurálástörténet-Etika - Velledits Lajos: Szándékok, érdekek és perspektívák a magyar restaurálásban : a XVI. Országos Restaurátor Konferencián elhangzott előadás
Kft.-k gyakorlatilag bármikor megszerezhetik a zsűrijogot, ha a Cégbíróságon ezt bejegyeztethetik. A korábbi szakértői testületek működésének alapját az a rendelkezés jelentette, ami lehetetlenné tette egy állami megrendelő számára, hogy szerződést kössön egy magán restaurátorral. Már ma is, de holnap egészen biztos, hogy a megrendelők Kft.-kkel, vagy Betéti társaságokkal kerülnek üzleti kapcsolatba. Az „üzletmenetnek” ebben a formájában a restaurátor szakértő csak akkor juthat szerephez, ha a szerződő felek valamelyike fölkéri, de erre semmi sem kötelezi az üzletfeleket. Ugyanakkor az is kérdéses, hogy egy restaurátor választ tud-e adni azokra a kérdésekre, amelyek a megrendelőt és a vállalkozót a leginkább érdeklik. Fölkészült-e erre a szerepre a teljesen más környezetből indult restaurátor generáció? A közeljövőben várható változások között kell megemlítenünk a kézműipar előretörését a restaurálás rovására. A megrendelők nem mindig, sőt a legtöbb esetben egyáltalán nem tesznek különbséget a műalkotás eredeti értékei és a hamis, vagy vélt megjelenés között. Feltehetően egyre gyakrabban találkozunk majd olyan felújításokkal, ahol pusztán a stílustiszta megjelenés elérése játszik szerepet. Mindehhez vegyük hozzá a műiparunk siralmas állapotát, hiszen az elmúlt 40 évben számunkra fontos szakmák pusztultak ki. Visszatérve a modellünkhöz, a kívánatos megoldásnak az látszik, ha a külső körön elhelyezkedő tényezők a teljes szakmai kört mozgatnák és nem a restaurálást ütnék ki. Ennek az ideálisnak mondható állapotnak az eléréséhez a szakmai szempontoknak olyan szilárd burkot kell alkotniuk, hogy a benne elhelyezkedő műalkotás védelmét biztosítani lehessen. Hogyan érthetnénk el ezt az ideális állapotot? A közelmúltban javaslatot terjesztettünk be a Művelődési- és Közoktatási Minisztérium Közgyűjteményi Főosztályához, amelyben a restaurálás elengedhetetlen bázisainak megteremtését, ill. a meglévő intézmények megszilárdítását tanácsoltuk. Megítélésünk szerint a restaurálással szemben támasztott igények három ponton kívánják meg a szilárd alapokat: 1. Az intézeti háttér biztosítása, 2. A restaurátorképzés bázisainak megerősítése, 3. Az érdekvédelem megtermtése. Bármennyire is szerteágazó és különböző műfajú restaurátori feladatokkal kell szembenéznünk a legfontosabb elvi- és módszertani kérdések alapjainak megteremtését, a jólképzett szakemberek kibocsájtását és a szakmai érdekek védelmét csak egymástól függetlenül képzelhetjük el. I. Az intézeti háttér biztosítása A restaurálás legfontosabb eredményei szerte a világon az erre a célra kialakított intézetekben születnek meg. Elegendő itt a Getty Conservation Institut-ra, a Doerner Insti- tut-ra, vagy az Istituto Centrale del Restaurora hivatkoznunk. A Magyarországon erre a célra létrehozott intézet - Múzeumi Restaurátor és Módszertani Központ - számos eredménye ellenére sem tudta ezt a szerepet betölteni. Ennek okait elsősorban a szakmai vezetés hiányosságaiban, a közművelődéssel kacérkodó programokban és abban a szemléletben látjuk, amely egyértelműen a tárgyrestaurálást preferálta és kirekesztette a Központból a képzőművészeti alkotások restaurátorait. Ez utóbbi erősen megosztotta a magyar restaurálást. Az MRMK hibái nem vezethetnek oda, hogy ne lássuk világosan egy Restaurátor Intézet szükségét. Szakterületünk nem lehet kiszolgáltatva a gazdaságban érvényesülő decentralizálási törekvéseknek és nem engedhető meg, hogy művészetünk és tárgyi kul244
