Műtárgyvédelem 21., 1992 (Magyar Nemzeti Múzeum)
Restaurálástörténet-Etika - Velledits Lajos: Szándékok, érdekek és perspektívák a magyar restaurálásban : a XVI. Országos Restaurátor Konferencián elhangzott előadás
SZÁNDÉKOK, ÉRDEKEK ÉS PERSPEKTÍVÁK A MAGYAR RESTAURÁLÁSBAN A XVI. Országos Restaurátor Konferencián elhangzott előadás Velledits Lajos Összefoglalás: A magyar restaurálás jelenlegi helyzetét elemző tanulmány megkísérli fölvázolni azokat az okokat, amelyek a szakma elmaradását eredményezték az európai színvonaltól. A számtalan ismérv közül kettő érdemel megkülönböztetett figyelmet: a restaurálás beágyazása a szocialista kultúrpolitika parancsuralmi rendszerébe és azok a kisebb-nagyobb torzítások, amelyek a közepes, vagy gyenge teljesítményt is kimagaslónak tüntették föl. Az egyre jobban megélénkülő vállalkozások, a múltból megőrzött önámítás és a restaurálás fontos bázisainak elbizonytalanodása a restaurálás helyett a szakipari munkáknak kedvez. A vállalkozás szabályai szerint működő restaurálás megerősödése azt eredményezheti, hogy a kulturális politikánk még a befolyásoló szerepét is elveszíti a műalkotások konzerválásának és hiteles bemutatásának területén. A megoldást csak az egységes restaurátori elvek alapján működtetett intézetek és szervezetek létrehozása, ill. megszilárdulása jelentheti, elsősorban egy központi Restaurátor Intézeten, a magas színvonalat biztosító tanszéken és az érdekvédelmet ellátó Restaurátor Kamarán keresztül. A hazai restaurálásban megjelenő szándékok, érdekek és perspektívák bemutatásánál nem tekinthetünk el attól, hogy megvizsgáljuk a jelenlegi helyzetünket meghatározó előzményeket. Ma olyan gyors változások tanúi lehetünk, amikor a haladás után vágyódók szeretnének - de nem tudnak - megszabadulni az örökölt torzulásoktól és nem találnak utat a Nyugat-Európában megcsodált - de nagyon távolinak tűnő - színvonal felé. Az eddig megszokott környezet egyik napról a másikra változik. A korábbi időszakban a restaurálás erősen behatárolt feltételek között működött és semmi esélyünk nem volt arra, hogy ebben gyökeres változásokat hajtsunk végre. Az adott játékszabályok azonban megengedték azt, hogy bizonyos korlátok között „kijárjunk” magunknak néhány olyan lehetőséget, amivel ki-ki szakmai önbecsülésének megfelelően eredményeket érhetett el. Volt aki azért talpalt, hogy megkeresse a kutatóhelyeket, ahol a munkájához szükséges vizsgálatokat elvégzik, mások esetleg kisebb-nagyobb kedvezményekért kilincseltek. Anyanyelvi szinten beszéltük a szocializmust, vagy ha úgy tetszik a szocialista kultúrpolitika nyelvét. Mielőtt a mai restaurálás elemzésébe belelkezdenénk, érdemes áttekintenünk azokat az ismérveket, amelyek a leginkább jellemezték a restaurálást körülvevő „kultúrkörnye- zetet”. Továbblépésről csak akkor beszélhetünk, ha meg tudjuk rajzolni az előző korszak restaurálását befolyásoló erővonalakat. Az első axióma, amit meg kellett tanulnunk, hogy csakis kitűnő minőségben elvégzett restaurálások vannak. Más eredmény nem létezett. „...miért legyen az ítélet kettős-kétes, ha az általános választásokon egy jelöltből kell választani?” A gyökerek a Sztálin-Rákosi időkbe nyúlnak vissza: a szocialista restaurálás magasabbrendű az imperialista restaurálásnál, s a mi szocialista hazánk is képes olyat produkálni, mint a haldokló kapitalizmus, vagy: szilárdan állunk a ...frontján stb. A kipontozott helyre bármilyen szak- mát be lehet illeszteni, így akár a restaurálást is. Ha végiggonoljuk az elmúlt 40 év történetét, akkor nem találkozunk olyan restaurálással, amit valahol ne könyveltek volna el sikerként. Milyen eszközök voltak arra, hogy a restaurálás ilyen egyértelmű sikerágazattá nője ki magát? Természetesen az arzenál bemutatására itt nincs lehetőség, de néhány jellemző módszerről feltétlenül említést kell tennünk. A pontos megközelítés kedvéért Szol- zsenyicintől vegyük kölcsön a Túhta kifejezést. A szó jelentése: blöff, porhintés, norma239
