Műtárgyvédelem 21., 1992 (Magyar Nemzeti Múzeum)
Anyagvizsgálat - Császár Péter: Zománccal díszített japán bronzedény vizsgálata
keztek. Lehetséges, hogy a felső és alsó sáv mintáját két különálló sablonnal készítették, mert a két motívum középső szimmetriatengelye nem esik egybe minden esetben. A felső és alsó sáv vízszintes irányú, egymáshoz viszonyított elcsúszása a mintaegységek szélein a motívumok hibás végződését eredményezte. Véséssel vagy maratással előállított árkok esetén ezeket a hibákat ki lehetett volna küszöbölni. A zománcágyak kitöltésére kilenc féle zománcot használtak fel. A felső sávban a sárkányok színezésére öt színt alkalmaztak, türkizkék alapon sötétkéket, zöldet, vöröset és feketét. Az alsó sávban lévő t’ ao-t’ ieh maszk esetében az előbbieken kívül még további négy színt használtak. Ezek a fehér, sárga, rózsaszín és egy zöldes árnyalatú, piszkos hatású szín, melyet a rózsaszín és fekete kivételével az összes többi színből kevertek össze. Az alsó sáv alapszíne is türkizkék, valamint szintén türkizkék az alapja a motívumokat alul és felül szegélyező pontsoroknak. Az egyes zománcágyakat csak egyféle zománccal töltötték ki. Az alsó sávban a t’ ao-t’ ieh maszknál azonban a zöld és türkizkék szín három ponton elválasztó fémborda nélkül került egymás mellé. A zománcágyak kitöltését nem végezték elég óvatosan, mert egyes színek számos helyen a szomszédos zománcágyban lévő, eltérő színű zománcba keveredtek. Mivel a tárgy plasztikus forma, a zománcokat égetés előtt minden bizonnyal ragasztóanyag segítségével rögzítették az árkokba. Égetés A zománcok beégetésekor használt eszközöket, kemencét, és az égetés körülményeit nem ismerjük. A zománcok beégetésének kérdése igen érdekessé válik annak ismeretében, hogy a fémanyag belsejéből már enyhe melegítés hatására is, szemmel láthatóan, apró cseppek formájában ólom vándorol a felületre. Ilyen állapotú fémre nem olvasztható zománc, azonban az edény a készítéskor még zománcozható volt. Azt kell feltételeznünk, hogy a készítés óta eltelt idő alatt átalakult a fém és az alkotórészek átrendeződésével jött létre a ma ismert szerkezet. Az edény egész felületét beborító pici ólomcscppek arra utalnak, hogy a tárgyat valamikor hőhatás érte, melynek során az ólom a felületre vándorolt. Elképzelhető azonban az is, hogy a fémszerkezet belső átrendeződése és az ólom felületre vándorlása hosszabb időn át intenzív külső hatások nélkül is végbemegy. Csiszolás A beégetés után az edény egész külső felületét - mind a fémet, mind a zománcos mezőket - csiszolták. A belső felületen a csiszolás csak a nyak részre korlátozódik. A zománcon és a fémen egyaránt vízszintes, párhuzamos, körbefutó vonalak formájában látható a csiszolás nyoma. Ez arra enged következtetni, hogy a csiszolást az edény forgatása közben végezték. A forgatáshoz valószínűleg egyszerű, esztergapadhoz hasonló szerkezetbe fogták be a tárgyat. A zománc csiszolására használt anyagot nem ismerjük. A zománcok felületén jól látható barázdák arra utalnak, hogy a zománcokat nem polírozták fényesre és a csiszolás utáni fényező égetést sem alkalmazták. Az anyagvastagság széles határok közötti változásának két oka van. Az öntés során nem sikerült egyenletes falvastagságot elérni és a lecsiszolt réteg vastagsága sem volt azonos mindenütt. A zománcágyak mélysége és így a zománcréteg vastagsága is 0,6 mm volt, ami a csiszolás során egyes helyeken jelentősen lecsökkent. Néhány ponton a zománcot teljesen lecsiszolták. Valószínű, hogy az anyag elvékonyodása jelentős szerepet játszott mind a zománcos sávban, mind az alsó részen lévő lyuk keletkezésében. Hibák A zománcok beégetése nem a legtökéletesebben sikerült, mivel a zománcok belsejében rendkívül sok gázbuborék keletkezett. Az optimálistól eltérő égetési körülmények, az 197