Műtárgyvédelem 20., 1991 (Magyar Nemzeti Múzeum)
Tanulmányok - Tímárné Balázsy Ágnes: Szintetikus polimerek a textildublírozásban és megerősítésben
Majdnem minden restaurálásban alkalmazott műanyag tartalmaz több-kevesebb nem beépített lágyítót. 3-5% lágyító még nem befolyásolja oly mértékben a polimer rugalmassági tulajdonságait, hogy azok a lágyító kipárolgása után alapvetően megváltoznának. 5-6% fölötti lágyító mennyiség azonban már feltétlenül figyelembe veendő a konzerválásban alkalmazott műanyagok kiválasztásánál. Az oldószerek, mint lágyítók Oldószerek a polimerben „nem beépített” lágyítóként viselkednek. Az oldószer molekulái kitöltik a polimer „szabad terét”, ezáltal amíg jelen vannak a műanyagban, addig alacsonyabban tartják annak Tg-jét. így az alkalmazás idején a műanyag film elasztikusabb és jobban ragad, könnyebben manipulálható. Az oldószer elpárolgása után viszont egy magasabb Tg-jű, tehát kevésbé öregedő és pormegkötő műanyag film marad vissza. A poli(metil-metakrilát) (Tg = 105 °C) például kb. 20% toluol-tartalommal már szobahőmérsékleten Tg-je fölött van, tehát az elasztikus állapotban (39). Lágyítás céljából a műanyagban sokáig visszamaradó oldószert alkalmaznak feloldásához a polimer film készítésekor. Minthogy a polimer Tg-je az oldószer jelenléte miatt jóval alacsonyabb az eredetinél, a film készítés során oly fontos helykitöltés - (a polimer mozgása az elpárolgó oldószer molekulák helyére) is sokkal jobb. A film száradásának első szakaszában az oldószer elpárolgása elsősorban saját párolgási sebességétől függ. Ahogy csökken az oldószer mennyisége a polimerben, úgy csökken a szabad tér is, a film zsugorodik, illetve egyre viszkózusabbá válik. Egyre nehezebbé válik az oldószer molekuláinak kipárolgása és egyre inkább attól függ, hogyan képesek molekulái átdiffundálni a maradék szabad téren. Ez a diffúzió elsősorban a filmkészítés hőmérséklete (T) és a polimer-oldószer keverék Tg-je közötti különbségtől függ (T-Tg). Amikor a filmkészítés során ez a különbség már elég kicsi, a szabad tér közel van a minimálishoz, tehát az oldószer alig képes tovább elpárologni. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy szinte mindig marad vissza egy kevés „bezárt” oldószer azokban a műanyag filmekben, amelyek Tg-je szobahőmérséklet fölött van (83). A visszamaradt oldószer akkor párolog el, amikor a műanyag filmet Tg-je fölé melegítik (82). Az ezáltal okozott rugalmasságváltozásra tehát számítani kell a ragasztási technika alkalmazásánál. Az alátámasztó szöveten előkészített magasabb Tg-jű polimer film még kielégítő elasztikusságot mutathat, amely a ragasztáskor, a vasalóval történt hőkezelés következtében erősen lecsökkenhet. Többek között ez is oka annak, hogy a textildublírozásban az általános szobahőfok alatti üvegese- dési hőmérsékletű műanyagok terjedtek el. Kihasználhatjuk az oldószer Tg csökkentő szerepét a dublírozásnál is: ha a Plextol B 500-ból készített filmet közvetlenül a dublírozás előtt etil-acetáttal kezelik, az eredetileg szükségesnél jóval alacsonyabb hőmérsékleten (40-50 °C-on) meglágyul és hozzávasalható a textilhez. A londoni Victoria & Albert Múzeum textilrestaurátor-műhelyében dolgozó kolléga tapasztalta, hogy abban az esetben, ha a dublírozandó szövet nedves volt, sokkal alacsonyabb hőmérsékleten és jobb ragasztást kaptak a Mowilith DMC2-ből készített filmmel. Feltehetőleg a víz szerepelt lágyítóként a dublírozás ideje alatt. A ragasztórétegben visszamaradt oldószer fajtája is meghatározó: Hawker és munkatársai (33) Beva 371 dublírozásra történő alkalmazásánál azt tapasztalták, hogy a jó ragasztáshoz 55 °C-on kellett hozzávasalni a ragasztófilmet a textilhez ha azt pusztán toluolból készítették, mintha az oldószer 80% ciklohexán és 20% toluol volt. Ez utóbbi esetben 40 °C elegendő volt a kielégítő ragasztáshoz. B) A polimer film változása az öregedés során A környezeti tényezőktől függően, a polimer film fizikai és kémiai öregedési folyamatokon megy keresztül, amelyek eredményeképp csökken a rugalmassága, megváltozik mechanikai szilárdsága, 95
