Múzeumi műtárgyvédelem 15., 1986 (Központi Múzeumi Igazgatóság)

Ślesiński, Władysław: A restaurátorképzés és a restaurálás gyakorlati kézikönyve

SLESINSKI, WLADYSLAW

A RESTAURÁTORKÉPZÉS ÉS A RESTAURÁLÁS GYAKORLATI KÉZIKÖNYVE

A tudás átadása régóta szóbeli, Írásos és ikonografikus hagyományok alapján történik. Mindhárom módszer jellege változott a történelem során.

Jelen referátumunk témájának megfelelően a kézikönyvek formájában megjelent Írásos hagyományokkal fogunk foglalkozni. A kézikönyv, mint tudjuk, valamely tudományszak alapismereteinek gyűjteménye. A mi esetünkben ez a terület a műtárgyak konzerválása és restaurálása.

Ennek gondolatmenete során a következő kérdések merülnek

fel:

1. hogyan fejlődött ki a restaurálási kézikönyvek formája;

2. hogyan hasznosíthatja ezeket a kézikönyveket a tudomány;

3. és hogyan lehet ezeket a képzésben, illetve a gyakorlatban hasznosítani;

4. meg kell kísérelni feleletet adni arra a kérdésre, vajon kell-e egyáltalán ezen a területen kézikönyveket kiadni.

Nehéz egyértelműen megállapítani, hogy mikor is jelent meg az első kézikönyv. Ennek okát abban kell keresnünk, hogy magának a restaurálástörténetnek kezdetéről is megoszlanak a vélemények. Nevezetesen, hogy már az ókorban is beszélhetünk-e restaurálásról, vagy csak a 18-19. század fordulójától, illetve még későbbi időponttól. Tudjuk, hogy még ma is vannak olyanok, akik a műtárgykonzerválást és -restaurálást nem tekintik tudományos területnek. Az első restaurálási kézikönyvek keletkezési időpontjának meghatározását nagyon megnehezíti az a körülmény, hogy eredeti formájuk szabadon előadott gondolatokból, illetve festéstechnológiái értekezések fejezeteiből áll, mint amilyen például Vitruvius "De architecture libri decem" (Tiz könyv az építészetről) c. műve. Hasonló példákat az alkimista művekben is

125