Múzeumi műtárgyvédelem 14., 1985 (Központi Múzeumi Igazgatóság)
Bakayné Perjés Judit: A Gorsiumban 1962-1974 között restaurált freskótöredékek helyszíni bemutatásának tanulságai
zár le, zöld leplen hangszerei között az örök alvásra Ítélt Endymion fekszik. E freskórészlet bal széle 130°-os szögben megtört. A törés szélén vastag piros esik fut, amely a falsikot és a befelé szűkülő fülke szélét diszitette. A helyreállitás során a szobabelső legösszefüggőbb része a mennyezet lett, amelynek ismétlődő zöld és kék növényi indái sárga köröket ölelnek körül. A mennyezet négy sarkában egy-egy vörös szinű nagy medaillon töri át e folytonos mintát, amelyek egy-egy portrét foglalnak magukba. Feltáráskor az egy dm2-től az egy cm2 közötti töredezett kisebb és nagyobb összefüggő darabok hol a freskó szinével felfelé, hol fordítva feküdtek egymáson. A felszedés megkezdésekor szakmai tanácsért a Központi Múzeumi Technológiai Csoporthoz fordultam, Szalay Zoltán főrestaurátor útmutatása szerint végeztük a felszedés munkáit, majd a későbbiekben a restaurálását is. A felszedést Bánki Zsuzsa régésszel végeztem. A felszedés során igyekeztünk a legkisebb töredékeket is együtt tartani, hogy a későbbi helyreállítást lehetővé tegyük. A kibontás során a szinével felfelé néző töredékrészek felületére PVC (polivinilklorid) fóliát ragasztottunk és azzal fogtuk össze az összetartozó darabkákat. A hátlapjával, vagyis a durva vakolatos felületével leesett darabokat gipszmerevitéssel emeltük ki. A cm2-nyire töredezett darabokat szinte lehetetlen egyenkénti ragasztással felszedni, azok csak az említett módon tarthatók össze egyben. A freskótöredékek restaurálását a felszedés módja határozta meg. Ez háromféle módon történt. 1. A festett felületével felfelé leesett stukkópárkány-di- szes töredék volt az egyedüli, amelyet a helyszíni tisztítás után fa lapra csúsztattunk, ahhoz rögzítettük és szállítottuk be a múzeumba. Találtunk hozzá még darabokat: a lepelhez tartozókat és az alaknak a kereveten nyugvó bal kezét. A darabokat a törések mentén összeragasztottuk. A vakolatréteg soványi- tását a teljes felületen egyszerre végeztük és a hordozó panelra való felragasztását is. 2. Azokkal a töredékegyüttesekkel, amelyeket gipsszel vettünk fel, viszonylag könnyű dolgunk volt. A gipszréteget nedve162