Múzeumi műtárgyvédelem 14., 1985 (Központi Múzeumi Igazgatóság)

Járó Márta: A falfestés előkészítése Pannóniában az eddigi vizsgálatok alapján

festménytöredékek között. Megvizsgálva a simitóvakolatokat is, azokat három csoportba lehetett sorolni: dolomittal szennyezett mészkő zuzalékával, dolomitliszttel illetve sok homokkal ké­szült siraitórétegek. A töredékek között volt egy dupla darab, amelynek két simitóvako- latrétegének összetétele eltért egymástól. A felső, tehát a bi­zonyosan későbbi dolomitlisztes, az alsó, a korábbi, dolomit­tal szennyezett mészkő zuzalékával készült. A különböző szinű töredékeket a simitóvakolat összetétele alapján az egyik, illet­ve a másik réteghez lehetett besorolni. A homokos simitóvakolatu töredékeket dolomittartalmuk alapján a későbbi periódusba sorol­tam. Ennek helyes voltát még bizonyítani kell. Ebben az esetben tehát a simitóvakolatok összetételének ismerete segítséget je­lentett a különböző darabok realtiv kormeghatározásánál is. összefoglalva: a római kori falfestményeknél a simitóvako­latok összetételének ismerete nemcsak a készitéstechnika tanul­mányozásánál adhat érdekes, uj információkat, hanem elősegít­heti más kultúrtörténeti kérdések megválaszolását is. Vizsgál­ható mesterek, műhelyek működési köre, esetenként lehetséges a relativ időrend megállapitása stb. 119

Next

/
Oldalképek
Tartalom