Múzeumi műtárgyvédelem 13., 1984 (Központi Múzeumi Igazgatóság)

Velledits Lajos: A múzeológus, a restaurátor és a vegyész gondolkodásának korlátai, mint az együttműködés akadálya

mindig csak úgy mellékesen szerepelnek valamilyen leírásban anélkül, hogy a szerző bővebben kifejtené elképzeléseit arról, hogy mégis hogyan csinálhatták ezt.

Ha jól emlékszem, akkor a koronánál is szó volt arról, hogy az eredetileg sikban lévő pántokat a zománcozott lapocskákkal együtt meghajlították. Megoldható ez technikailag?

Mivel a művészettörténet ennyire huszadrangúnak tart minden technikai kérdést, néha egészen fura leírásokkal találkozunk. Az igazán a legkevesebb, hogy az egyes festékek nevét nem ismerik és a leírásokhoz gyakran a divattervezők szinkészletéből válogatják az elnevezéseket. így találkozunk méregzölddel, gyöngyszürkével, kénsárgával stb. Élesen jelentkezik ez a műbirálat- nál. Gyakran a kép technikája ad eligazítást a koráról, hiszen bizonyos anyagokat és eljárásokat csak egy adott kor technikai színvonalán tudtak alkalmazni, vagy egy alapozási mód árulkodik a festmény készültének idejéről. A műbirálat beteges félelme a hamisítványoktól gyakran vezet oda, hogy meggondolatlan technikájú hamisításokat konstruál. Feltételezi, hogy egy mai hamisító lényegesen rafináltabb van Meegerennél és elő tud állitani XVII., XVIII. vagy XIX. századi képet. Ha nem ma, akkor viszont a múlt század végén Bécsben biztosan. Egy restaurátornak, aki megkísérli egy kép hiányait eltüntetni, vagy csak a néző figyelmét elterelni róla, ez eleve lehetetlennek tűnik.

Kicsit kibővítve azt az állításunkat, hogy mennyire mostohán bánik a művészettörténet egy korszak technikai ismereteivel, álljon itt egy idézet Max Dvorák Idealizmus és naturalizmus a gótikus szobrászatban és festészetben cimű tanulmányából:

"A középkori idealista-monumentális művészet újjászületésének és annak, ami benne elhatároztatott, az újra a természetből való merítésnek nem a kézműves műhelyek nyomorúságos segédeszközei, a sokszor említett receptkönyvek a teoretikus kommentárjai, hanem a nagy középkori gondolkodók művei.

Az idézetben a nyomorúságos jelző az, amely tökéletesen rávilágít arra, hogy hogyan kell értékelni a "kézműves műhelyek segédeszközeti” a "receptkönyveket". Ezzel sikerült a művészetet kiszabadítani az anyagok és technikák béklyóiból.-23-