Múzeumi műtárgyvédelem 11., 1983 (Központi Múzeumi Igazgatóság)

A műtárgy, mint történeti és készítéstechnikai információk forrása - B. Perjés Judit: A restaurált lelet mint történeti forrás

Úgy véljük, ilyen ballaszt-munkákkal nem szabad terhelni a szak­. I4 képzett restaurátorokat. A somogyvári ásatás vezetőjével azt a gyakorlatot dolgoztuk ki a vasszögeket illetően, hogy a helyszí­nen működő kis tereplaborban elvégeztük a mechanikai tisztításo­kat, a szegeket osztályoztuk, majd a jellemző tipusok kiválogatá­sa után az egész szögmennyiséget lemértük. Erre azért van szükség, mert összességében az egyszerű, önmagában szinte értéktelen vas­szög is történeti forrásadat. A Zrinyiek csabari vasmüvében pél­dául tiz esztendő alatt 6732 hordó szöget gyártottak,^ s ez meg­közelítőén 10 tonna vasszög! A darabszám és az összsúly feljegy­zése után, a tipusok kivételével, selejtezni kell az ilyen anya­got. A tárgyak tiszteletét észszerütelenül fetisizálni nem sza­bad! Ugyanakkor észre kell venni a látszólagos apróságokat, azo­kat, amelyek forrásértéküek lehetnek. A letkési 10-11. századi 0 temető feltárásán vettük észre, hogy egyes kislány-, illetőleg fiatallányka-sirokban a koponya körül bronzlemez-spirálisok ma­radtak meg. A pontos megfigyelések alapján kiderült, hogy fémdi- szes párták maradványairól van szó. Talán a pártákkal foglalkozó restaurátor jelenléte is szerepet játszott abban, hogy e jelenség nem sikkadt el, hiszen hasonló tárgyakat másutt is leltek, példá­ul a Majs-Udvari réteki 10-11. századi 1137 siros temető három . . 7 sírjában, de értelmük megfejthetetlen maradt. Ezek a bronz spi­rálisok tehát forrásértékű bizonyitékokká léptek elő, hiszen a 8 szakirodalom eléggé sokáig elfogadta azt a nézetet, amely sze­rint a párta a 17. században az úri viseletből került "le" a köz­néphez. Ezt a helytelen nézetet eléggé nagyszámú későbbi 1*+-16. 9 századi lelet is cáfolja. Ezért különösen fontos, hogy a közép­kori temetők feltárásán is jelen legyen a restaurátor. A párták felvétele, szerkezetének pontos megfigyelése iskolapéldája lehet a helyszini restaurálás szükségességének.10 A viselettörténet más emlékei is forrásadatok hordozói. A későközépkori kriptás temetkezések nyújtják a legjobb lehetősé­geket történeti textiliák nyerésére és megmentésére. Itt az ása- tó régész úgyszólván egy lépést sem tehet restaurátor nélkül. Jó példa erre a szentgotthárdi cisztercita kolostor templomában fel­tárt középkori sir /Valter Ilona ásatása, OMF/, ahol a helyszini 78

Next

/
Oldalképek
Tartalom