Múzeumi műtárgyvédelem 9., 1981 (Központi Múzeumi Igazgatóság)
K. Csilléry Klára: A tudományos kutató és a restaurátor együttműködése a festett fatárgyak restaurálásakor
huzódozás, hiszen pár évvel korábban még a restaurátorok alkalmazása is ismeretlen volt a néprajzi gyűjteményekben, és a tárgyak felületi megtisztitása, kártevőktől való megóvása, mind a hivatalsegédek feladata volt. Ezzel a helyzettel összhangban, meggyökeresedett egy olyan muzeológusi álláspont, miszerint az a kivánatos, ha a néprajzi tárgyaknak az eredeti környezetükből való kiemeléskor volt állapotát nem bolygatják meg. Akkoriban még az alapos letisztogatás, a "patina" eltüntetése sem váltott ki egyértelmű helyeslést. Hát még egy, bár szakszerűen és hitelességre törekedve végrehajtandó, de a régebbi laikus próbálkozások hibáinak a fényénél kockázatosnak is látszó felületfeltárás!1 Ám külföldön is aggódás kisérte az első ilyenféle múzeumi kísérleteket, ott is féltek a festett néprajzi fatárgyak esetleges károsodásától, nemkülönben attól, hogy a megújult példányok elvesztik 2 majd az addigi ódon küllemük hangulati értékét. Mindezen túl, mégis maguk azok a megfontolások, amelyek 1951 ben felvetődtek a békéscsabai karosszéket beboritó átmázolás eltávolításával kapcsolatban, lényegében alig különböztek azoktól a kérdésektől, amelyeket máig is bármely hasonló esetben szükségképpen fel kell tennünk. Minden ilyen alkalommal az ugyanis a probléma, hogy az éppen szóban forgó festett népi famunka, mely állapotának a bemutatása lesz vajon kivánatos a következőkben: az egyszinü festéssel fedett, aminek a segítségével egy többnyire ké sőbbi tulajdonos a 19. század végének, illetve a 20. századnak a polgáriasodó-városiasodó berendezéséhez kiváata hasonlítani a darabot vagy inkább ennek az objektumnak az eredeti, készüléskori megjelenése, amit az előbbi réteg takar? Végülis a békéscsabai karosszék esetében igen helyesnek bizonyult az átfestés levételét lehetővé tevő döntés, miként ez az ennek a restaurálásnak a megtörténtét publikáló és az azt megelőző mérlegelésnek a szempontjait is részletező beszámolóból kitűnik. Ezáltal jutott a Néprajzi Muzeum az első 18. századi datálá- 3 su - 1778-as evszámu - alföldi családfői karosszékéhez. Ma, amikor már általánosan elfogadott és legalábbis a kiállításokon el is várt, hogy a néprajzi tárgyak is restaurátori kezelést kapjanak, az efféle lépések megfelelő voltának az ilyen ap rólékos muzeológusi latolgatása első pillanatra talán túlzottnak látszik, mondván, hogy a múzeumi kiállításokban a néprajzi tárgy 232
