Múzeumi műtárgyvédelem 9., 1981 (Központi Múzeumi Igazgatóság)

Séd Gábor: Festett komáromi láda restaurálása

hér és sárga vonalkázással cifrázott. Jellemző díszítőelem a grá­nátalma /18. század második fele - 19. század eleje/. 3. Az egy vagy két mező az ékrovások modorában vésett kere­tezést!, ez gyakran két palmettalevélből összetett. A mezőben rend­szerint vésett ornamens: rosetta vagy 1-2 tulipán látható. Az a- lapszin sötétkék. Általában nem hiányzik a több-kevesebb virág sem, korábban a második periódus modorában, később foltszerű megoldás­ban, ezek idővel nem, vagy alig igazodtak a vésett díszítményekhez /19. század eleje - 19. század dereka/. 9. A mezőket vékony bevésett vonalakkal megrajzolt keret ve­szi körül, mely mind alárendeltebb szerepű. A sötétkék alap visz- szavonul, helyét a barna, majd a századfordulón a világoskék és fehér veszi át. A virágozás egyre elaprózottabb, zsúfoltabb. Jel­lemző a pöttyökből összetett virág, illetve az ilyen virágokból álló tömött koszorú /19. század dereka - 20. század eleje/. A Baranyában talált láda tehát a 2. korszakba sorolható, a- melynek stílusjegyeit majdnem teljességgel viseli, bár a kék alap­szín helyett fekete, illetve "nyers" fát találunk, amely tulaj­donságok az archaikusabb, a 18. század első felében készített lá­dákra jellemzőbbek. Mivel a 2. stilusperiódus jegyei dominálnak,a láda készítésé­nek ideje valószínűleg a 18. század második fele - 19. század ele­je. A kormeghatározásban segítséget jelentettek az évszámos komá­romi ládák /K. Csilléry Klára: A népművészet változása. Etnographia LXXXVIII. /1977/ 1. és 2. képe; valamint a Magyar Néprajzi Lexi­kon 3. kötetében K. Csilléry Klára: Komáromi bútor c. szócikkéhez kapcsolódó képek/. A műtárgy leirása A láda a Néprajzi Muzeum tulajdona, leltári száma: 137366. Lelőhelye: Kopács, Baranya megye. Gönyey Sándor gyűjtötte 1941- ben. Hossza: 88 cm, szélessége: 48 cm, magassága: 36 cm. Fenyőfá­ból készült; feneke körben kiálló peremet alkot, lábai nincsenek, tetejét körben peremléc szegi. Elől, középen fenn háromszögletű kulacspajzs, mögötte kétfelé nyíló zár. Belül baloldalt ládafia van. A tető, illetve a jobb és baloldal feketére festett, az alja és a hátulja testetlen. Az elejét két négyszögletes, rovátkolt léc­cel keretezett mező disziti, közepükön ugyanilyen lécből alakított 162

Next

/
Oldalképek
Tartalom