Múzeumi műtárgyvédelem 8., 1980 (Múzeumi Restaurátor És Módszertani Központ)
Koncz Pál: Egy 1567-es wittenbergi Luther-biblia restaurálása
Xylotómiai ábrákkal összehasonlítva bizonyossá vált, hogy a jelzett fajról van szó; ennek egyik legjellegzetesebb jegye a keresztmetszetben látható rombikus vastagodás a kambium és a bélsugár kereszteződésében. A hossz- metszet szabálytalanul, elcsúszva metszödött, képe meglehetősen zavaros, de a tiszta keresztmetszeti kép elég meggyőző egymagában is. A borításhoz használt bor juhbór. Ezt a barkarajzolat határozta meg; apró szórtüszonyilások, gyakran alig láthatók, a barkarajz elmosódó és egyenetlen. A barka préseléssel, kopással gyakran teljesen kisimul. A juhbór barkarajzának alapvető sajátossága, hogy a közel azonos méretű szórtüszonyilások kettős (egymás alatti) sorokban kis Íves szakaszokból álló sorokban rendeződnek. Ezt a képet mutatja a könyv boritóbőrének egy részlete is, ahol 1 mm-es szakaszra átlagosan 8-10 szőrtüszőnyilás esik. c/ A könyv készitéstechnikájának leirása Füzésmód A könyv szétszedésekor megállapított füzésmód a következő. Miután csak minden második bordaközben futott belülről a füzőszál, váltogatott fűzésről van szó. A csucsöltésnél ívbe vezetett szállal a kettős bordazsineg két spárgája között kilépve az Ívből, burkolta körül a könyvkötő a bal oldali zsineget, majd a könyvtest felől átbujtatva a két bordaszálak mögött a jobb oldalit is körülölelve vezette be a következő Ívbe a cérnát. Belépéskor nem hurkolta körül a zsinegeket, igy csak minden második iv füzese erősödött a bordákhoz való hurkolással. A közbeeső ivekben nincs csucsöltés; igy a lábnál és fejnél egy-egy láncöltés hat-hat ivet fog össze, majd a következő láncöltés a közbeeső harmadik Ívtől fogja össze a felette sorakozó hat ivet. A két oromszegés felvarrásával együtt igy feszes, erős füzésmód alakul ki. Az előzékeket az első és utolsó iv alá hajtva, ezekkel együtt öltötték fel. Erre került a piszokiv, melyet az előzéktükör kiragasztása előtt távolítottak el. A könyvtest betáblázásakor rövid pergamencsíkokkal állították be a tábla "nyílását". Mezei László professzor szives közlése szerint a pergamenre irt szöveg irástipusa XIV. századi és valamely Breviáriumból való. Tehát háromszáz éves könyv lapját használta az egykori könyvkötő. A pergamencsikok alsó részét az ormoknál ill. a bordaközökbe ragasztották a könyvtest gerincén, felső részüket pedig a fatábla belső felére hajtották. Kívülről a gerincfelületre (a bordaközökbe) vászoncsikokat ragasztottak, melyek végei a táblára értek. Egy tépett szélű, 4-5 cm széles takarócsikot a könyvtáblára kasíroztak, ezzel lefedve a pergamenvégeket és a bindvégeket. Erre ragasztották az ellenkasirozást (majd a bőr felhúzása után az előzék tükörlapját). A fatáblákat külső felületükön a gerinc felé eső hosszanti oldalukon kissé vékonyabbra gyalulták, hogy a tábla nyitásakor a boritóbőr könnyebben mozogjon, hiszen itt valódi ereszreverés és modern értelemben vett nyílás nincs; tehát hogy ezáltal csökkentve a táblavastagságot, kisebb nyílással köthessék a könyvet. A bőr károsodásánál már említettem, hogy a kor technikájának megfelelően a boritóbőrt ott közvetlenül a gerincre kasírozták, még nedvesen bemintázva a bordákat is, hogy a gerinc és a boritó együtt mozogjon. Végül, a könyvtest súlya és méretei miatt, valamint a tábla vetemedését megakadályozandó, kapcsokkal fogták össze a hosszmetszésen a táblákat. 46
