Múzeumi műtárgyvédelem 8., 1980 (Múzeumi Restaurátor És Módszertani Központ)

Koncz Pál: Egy 1567-es wittenbergi Luther-biblia restaurálása

vizes HCl-oldatot cseppentettünk fel; piros elszíneződést, mely a lignin jelenlétére utalt volna, nem tapasztaltam. A később leirt optikai vizsgálat szerint a papir lenrongy-nyersanyagból készült. A nyerslen átlagosan 4, 1% lignint is tartalmaz. Ennek ellenére kimutatható lignint nem tapasztaltam.

A papiros rostanyagának meghatározásához az optikai vizsgálat mellett kémiai elemzésre is sor került. Klór-cink-jód-próbával szürkéslila szin jelentkezett, ami len, gyapot (és szalmacellulóz) jelenlétére utalhat. Ká- lium-jodidra a szalmacellulóz szürke elszíneződéssel reagál, amit nem tapasztaltunk, de bámulás jelentkezett, ami ismét lent mutat. A papirosból apró darabot felfőztem, és a szétfőtt anyagból tárgylemezre vittem. Háromszázszoros mikroszkópi képén jól látszottak a lensejttöredékek, melyeken több helyen megfigyelhető volt a len elemi szál sajátossága, az egymást keresztező' kettó's harántcsikoltság, ék-vonal.

Keresztmetszetben nem vizsgáltam az anyagot, mert hosszanti képe is elég jellegzetes. Tárgymikrométerrel mérve az átlagos sejtátmérők 15-40 mikron (ezredmilliméter) között voltak. A sejttöredékek átlagosan 200-300 mikron hosszúságúak.

Megállapítható, hogy a könyv papirosa igen finom papirmasszából készült, melynek alapanyaga lenrongy.

(A könyv papiranyagvizsgálatához:

A XV. századtól eló'fordul a papirkészitésben kicsapószerként ill. az enyv tartósítására a timsó /kálium-aluminium-szulfát/. Papíranyagukból is sikerült kimutatni alizarin-szulfonsavas szinreakció- val a timsó használatát. A napokig áztatott papirminta-foszladék szürletét 2n NH^OH-dal lugositva a reagenssel ráztam össze, mire ibolyásvörös szin jelezte, hogy aluminiummal képzett komplex jött létre. Ellenó'rzésképp In CHgCOOH-val megcseppentve a minta narancssárgára váltott. A vakpróba vörös ill. halványsárga volt. )

Ugyanígy lennek bizonyult a 0, 4 mm átmérőjű füzőcérna és a gerincen a lekasirozó vászonszalagok is. A könyv felfűzéséhez használt kettó's zsinegbordák anyaga nem len, hanem kender. Simon Imola dolgozatában utal rá, hogy erre a célra rendszerint kenderzsineget ill. spárgát használtak. Ennek megfelel a könyvben használt bordaanyag is. A mikroszkópi vizsgálat során megfigyelt rostrészlet a kender jellegzetességeit mutatta: a lenre nagyon hasonlító keresztirányú törésvonalak a kendernél sokkal erőteljesebbek és gyakoribbak. A rostokat nehéz sejtekre szétválasztani, ezért foszlatás és áztatás után is sejtkötegeket láthatunk: a sejtek végződése nem nyújtott, elvékonyodó, mint a lennél, hanem lekerekített. Réz-oxid- ammóniával megcseppentve duzzadása elején már jól látszik falában a rétegződés, vonalkázottság, és ez később nem tűnik el.

Felületére igen sok szennyeződésrészecske tapadt. Jellegzetessége még a lenhez viszonyítva nagyobb lumen (sejtüreg). A bordaspárga 3 mm átmérőjű, S-sodratu. Három 1, 5 mm átmérőjű zsinegből készült, amelyek 7.-sodratuak.

A könyv fatábláját szabad szemmel meg lehet határozni. Faja közönséges bükk, Fagus silvatica sp. A tölgy (Quercus) mellett a bükk a leggyakrabban használt könyvtábla-anyag.

A bordazsinegek beékelésére használt fakockák a táblába fúrt lyukakban kislevelü hársból (Tilia cordata Mill, sp. , Tiliaceae) készültek. Azonosítására malachitgrünnel festettem, majd mikroszkópban fényképeztem.

45