Múzeumi műtárgyvédelem 6., 1979 (Múzeumi Restaurátor És Módszertani Központ)
Hatalay Géza: Római rézveder és hódoltságkori rézedény restaurálása
A következőkben külső áramforrású elektrolitikus tisztító eljárást alkalmaztam (elektrolit-oldat: 2%-os nátriumhidroxid-oldat; anód: rézlemez). A műtárgy darabjaihoz vastagabb rézdrótból csipeszt készítettem és azzal függesztettem fel őket. Tisztítás közben a feszültség 2, 5-3 V, az áramsürüség pedig 0, 5-2 A/dm^ volt. A folyamatot rendszeresen ellenőriztem, gondosan ügyelve arra, hogy a tárgyat feszültség alatt emeljem ki az elektrolitból. Időnként óvatosan, desztillált vízzel átkeféltem, és sztereomikroszkóp alatt vizsgáltam a tisztulás mértékét. A makacsabb korróziótermék-maradványokat, ha kellett, mechanikusan tisztogattam. Sajnos az óvatos kezelés ellenére az igen vékony falú, törékeny oldalfalak közül az egyik kettétört. így végezve a tisztítás műveletét, sorban kerültek ki a -megtisztult darabok, a nagyobbaktól a legkisebbekig. Az elektrolízist desztillált vízben való kifőzés követte, mely mindaddig tartott, mig a mosófolyadék kloridot mutatott ki. Miután az edény minden darabját sikerült kloridmentesíteni, szárítószekrényben kb. 120° C hőmérsékleten megszáritottam őket. Kivéve a szárítószekrényből, még melegen minden darabot rövid ideig Paraloid B72 kopolimer 2%-os toluolos oldatába áztattam. Ezzel a törékeny anyagot kívántam valamelyest megerősíteni. A tisztítás és konzerválás után következett az összeállítás, a ragasztás és a kiegészítés előkészítése. Ez igen nagy türelmet, aprólékos, gondos munkát igényelt. Gipszből egy olyan formát öntöttem, amely külső kontúrjában nagyjából az én vedremet formázta. Ezt az általam kiszerkesztett rajz szerint precízen megfaragtam és reszeltem. Ezután hozzáillesztve az üst minden darabját, azokat pontosan a Melyükre téve, hozzájuk alakítottam a gipszformát. Mikor minden darab tökéletesen illeszkedett, szépen feküdt a gipszalapon, ennek felületét polivinil-alkohollal itattam át, hogy a később ráöntött kiegészitőanyag ne tapadjon hozzá. Mikor ez megszikkadt, alátámasztva kellett elhelyeznem, hogy majd a fogantyút is behelyezve a fülbe, ne arra feküdjön fel a ragasztandó tárgy, így előkészítve mindent, először a veder oldalfalainak ragasztására került sor. Ehhez be kellett illeszteni a fogantyút a fülek arra1 szolgáló lyukaiba. Itt arra is vigyáztam, hogy lehetőleg ne érjen hozzá a fogantyú a fül ragasztott éleihez, amit kis polietilén-fóliával tudtam megakadályozni. Ezután következett a kisebb-nagyobb darabok összeragasztása. A ragasztást a kétkomponensű UHU plus epoxigyanta alapú ragasztóval végeztem. A ragasztás meggyorsítása érdekében 350 W-os infrarubin izzóval melegítettem a ragasztott felületeket. Ez nemcsak meggyorsította az eljárást, de erősebb kötést is biztosított a ragasztásnak. Ezek után következett a kiegészítés. Mint említettem, a veder aljának kb. egyharmada hiányzott úgy, hogy a talpnak és a fenékrésznek nem volt illeszkedő felülete az oldal falának töredékeihez. Viszont a meglévő darabok hajlásából ki lehetett szerkeszteni az edény aljának hiányzó részét. Most tehát a meglévő talpat kellett pontosan a maga helyére illeszteni, hogy azután azt körülöntve a kiegészítéssel, beépüljön az eredeti helyére. Kiegészítő anyagnak is UHU plus epoxigyantát használtam, de ez esetben porfestékből kikevertem a fém kezelés utáni színéhez hasonló árnyalatot, es ugy festettem meg, hogy kellő összhangban legyen a tárgy eredeti fémrészeivel. 65
