Múzeumi műtárgyvédelem 6., 1979 (Múzeumi Restaurátor És Módszertani Központ)

Tóth József: A Tiszavárkony-hugyinparti avar temető anyagának restaurálása és ötvöstechnikai elemzése

Granuláció: Faszénen megolvasztott huzaldarabkák gömbformát vesznek fel, és a díszítésnek megfelelően felforraszthatók.

Nielló: Az avarok ritkán használták ezt a díszítő technikát. A porrá tört niellót - melynek összetétele Plinius receptje szerint: három rész ezüst, három rész kén és egy rész réz - beolvasztották a kivésett rajzba, majd lecsiszolták és polírozták.

Kő- és üvegberakás: A kövek rekeszeinek alját, hogy a kő meg ne süllyedjen, tenaxszal töltik ki, a kő ragyogását az erre helyezett aranylapocskákkal fokozzák. Gyakrabban használt kövek: hegyikristály, ónix, gránát, borostyánkő, stb. 11

Forgácsolással való alakítás: Ide tartozik a reszelés, fürészelés, hán- tolás, fúrás, vésés, csiszolás stb. Ezek a műveletek, bár szerszámaikat a vasanyagok teljes korróziója miatt nem ismerjük, a végleges kialakításhoz szükségesek voltak. Pl, retusálás, öntés utáni utóvésés, szögecsek furatainak és lyukasztásainak készítése stb.

Anyagvizsgálatok, technológiai megfigyelések

Az utóbbi időben egyre inkább elfogadott sőt, egyes múzeumokban már megvalósult gyakorlat, hogy a restaurátorok részt vesznek az ásatásokon, így elvégezhetjük a helyszíni konzerválásokat, az általános technikai, valamint az előzetes anyagvizsgálatokat. Sok olyan megfigyelést tehetünk, amit csak a leletek "in situ" volta, eredeti fekvése garantál.

Az eszközök, ékszerek és a különböző felszerelések többféle anyagból tevődnek össze. Ez lehet szervetlen-szervetlen, és szervetlen-szerves anyag párosítása. A különféle összedolgozások az idő múlásától és a talaj tulajdonságaitól függően vagy regisztrálhatók vagy nem. A helyszíni megfigyelésekkel és konzerválásokkal szemben egyre nagyobb igényekkel lépnek fel. Átalakult anyagokat kell felismerni, besorolni, majd ennek tudatában dönteni a tárgy lehetőleg végső kezeléséről. A tiszavárkonyi avar temető fémanyagában a következő veret- és szijvégkészitési technológiára figyeltem fel.

A népvándorláskor ötvösei, igy az avarok is csak az un. anyag nélküli12 vagy más kifejezéssel a kemény forrasztást ismerték (700-1000 °C). 13 Ezt a kizárólagosságot azonban nem igazolja a Tiszavárkony-hugyinparti temetőanyag. A fent említett megállapítás tévhite onnan eredhet, hogy a leletek nagy részét csak restaurálás után tanulmányozhatták ötvöstechnikai szempontból. E veretkitöltő anyagokra már az előzőekben utaltam, és ennek alapján a következő kérdést lehetett föltenni: lehetséges-e az, hogy egy lemezes szijvéget, amelynek hátlapja is van, úgy állítanak össze az említett keményforrasztással, hogy a szerkezeten belül elhelyezett falap nem ég vagy nem szenesedik el? (XX. t. 1.)

A kérdésre választ ad a fa gyulladási hőmérséklete, ami jóval a keményforrasztás hőmérséklete alatt van. A falap utólagos behelyezését a 89. sir nagy szijvégének kialakítása kizárja. Az összeállitást a falemez károsodás nélkül csak úgy bírja ki, ha a szijvég szerkezetét, tehát az elő- és hátlapot, valamint a lemezek közötti távolságot biztositó 2-3 mm széles fém194