Múzeumi műtárgyvédelem 6., 1979 (Múzeumi Restaurátor És Módszertani Központ)
Nehéz Pozsony Istvánné: Mezőkövesdi menyecskeöltözet restaurálása
az apró rakásokat visszavasaltam volna, az egész szoknyát molykárositás ellen impregnáltam, Eulánnal kezeltem. ^9 Az Eulán U 33 vizes oldatát (5 ml/1) permeteztem a tárgyra, és mivel csak savasan köt, hig ecetsavval újból permeteztem. Az ecetsavas permetezés közben azonban már a gyapjúnak megfelelő hőmérsékleten (100 °C alatt) a rakásokat is visszavasaltam. (XIV. t. 4-5.) A csavaritós kendő azonos anyagának kiegészítését először beszövéssel próbáltam, arra gondolva, hogy az anyag esését ne merevítse a segédanyag. Ez azonban nem bizonyult jónak, mert a hiányok közvetlenül egymás mellett voltak, és a kiegészitő anyag szálait nem tudtam az eredeti anyagba szépen behúzni. Egyik-másik helyen, ha sikerült is, nem lett volna időtálló a kiegészités. A szoknyánál alkalmazott módon egészítettem ki, és mivel a kendő 60 x 60 cm-es, az egész anyagot alábéleltem. Azért tartottam igy helyesnek, mert ugyan az eredeti anyagot megvastagitotta, de a kendőt a kiállítási baba fejére szorosan kell felkötni, és ez csak akkor lehetséges, ha a lágy anyag alatt egy erős támasztó anyag van. A kiegészités után a rojtokat és a két kötőt a helyére varrtam. A litya kitöredezett láncfonalait fekete, fényes mercerezett pamutfonallal pótoltam. A lebegő vetülékfonalakat úgy fogtam le, hogy az anyagba alulról felöltöttem, és a kikopott részt áthidalva öltöttem le. Ezután visz- szafelé haladva két-három milliméterenként lefogó öltéseket alkalmaztam, így töltöttem ki a rongálódott részt, párhuzamosan egymás mellé fektetve a kiegészitő szálakat. A kötény felbomlott himzőfonalát is hasonló lefogó öltéssel rögzítettem. A leiró kartonon feltüntetett, fonákára varrt foltot az eredeti helyére tettem vissza. 3 3. Az öltöztetés A kiállítások rendezése alkalmával elsősorban a muzeológusok, de a restaurátorok feladata is a viseletek szakszerű bemutatása. A néprajzi kiállítások rendezésének fontos momentuma, hogy az öltözetek áz általuk képviselt viselettipusokat hitelesen mutassák be. Sokszor ugyanaz a ruhadarab tájegységenként más módon viselve adja meg az öltözet jellegzetességét. Ezért a restaurálás elkészültével Mezőkövesden özv. Bodnár And- rásné adatközlőt kértem meg, hogy mutassa be a "matyós" öltöztetést. Az öltöztetés a pendely és a szűk ujju ing felvételével kezdődik. A pen- delyre veszik fel a fodros alsókat, amelyeket a derékon amilyen szorosan csak lehet, megkötnek. (A matyó fiatalasszonyok a karcsúságukkal versengtek. ) Az alsószoknyák ráncait úgy kell elrendezni, hogy előre és hátúira kevés, oldalra sok kerüljön. A szoknya harang alakját az alsószoknya fodra és a csípőre húzott ráncok adják meg. Az alsószoknyákra veszik fel a pruszlikos szoknyát és az ing fölé a lityát. A szoknya csak akkor lesz csinos, "matyós", ha elejét kissé lejjebb engedik, azáltal, hogy hátul jól felhúzzák a korcot. A sure felkötése következik, saját szalagjával, majd hátra kötik fel a farszalagot. A kötőjét jól a kötény alá rejtik, hogy úgy lássák, mintha a széles farszalag lenne a kötény megkötője. A csavaritós kendő megkötése külön gyakorlatot igényel. Sarokra hajtják, és a két kötő segítségével a tarkó alatt megkötik. Ezután a két bojtos csücskét megfogják és hátul egymást keresztezve, egyidejűleg meg is 150
