Múzeumi műtárgyvédelem 5., 1978 (Múzeumi Restaurátor És Módszertani Központ)

Tavas Imre: Kora avarkori kétélű kard restaurálása és rekonstruálása

nálható, ^ Ennek a fejlődésnek - a szkita akinakéztől a kétélű, majd egyélű kardon keresztül - a szablya kialakulása az eredménye, amelyet a késői avarok ismertettek meg Európával.

Kérdés, hogy a kétélű, nehéz kard a belső fejlődése miatt csak a korai avarság korai szakaszára jellemző-e (i. sz. 630-ig), avagy egyben egy etnikum tulajdona is?

Annyi bizonyos, hogy kardunkat, vagyis párdarabját a kisérő leletek és a függesztőfül alapján Csallány Dezső pontus-vidéki (délorosz) munkának tartja, elsősorban kuturgur bolgár^ hagyatékának tekinti1

Megjegyzendő saját darabunk kisérőlelet-nélkülisége, egyben "diszi- tetlensége"16#

Három meghatározó, egyben meghatározandó adatot szeretnék itt hangsúlyozni: kardunk pengéjének keresztmetszete erősen lapitott, nyolcszög alakú, egyenesnek mondható sikokkal határolt. A kard diszitésére harántbarázdázott szalagot használtak, amelyet több más tárgynál is alkalmaztak. Egyet emlitve a sok közül: pl. a bócsai fejedelmi lelet ivókürt és kehely együttesét1^. Végül a háromosztatu függesztőfül111, amelyhez az ovális markolatvégi karika és rövid keresztvas tartozik.

II. A restaurátormunka ismertetése

Mint már említettem, kardunk három részre törve, a koptató teljes hiányával került be a múzeumba. Felületét erős kavics cementálódás borította. A törési felületek a belső keresztmetszetet mutatták. A kard famarkolata, hüvelye magába zártan tartotta a kard vasrészeit, a markolati tüskét és a pengét.

Az első feladat a cementálódott burokból való feltárás, kibontás. Mivel a tárgy belső anyagi felépitettsége még ismeretlen volt, igy a vegyszerek alkalmazását mellőztem. Apró acéltük és vésők segítségével a vastag burok vékonyitásával kezdtem a feladatot. A kevésbé kötött, homokos, kavicsos réteget véstem le, majd az igen kemény cementálódást. A rongálódás csökkentése végett (kettétörés) az ovális tárgy élei felől haladva sikerült nagyobb darabokban a cementálódás lefejtése (

2. kép) olyannyira, hogy elhanyagolható mértékben szakított csupán magával eredeti anyagot. A bontás eredményeként szabaddá vált a kard mindhárom töredékének felülete: a faboritás, rajtuk az ezüstveretek, valamint egyes felületeken vas- és kalciumsókkal telitett bőrmaradványok (l.kép). A kard több darabból, anyagból tevődött össze. Tisztítása, konzerválása mint együttesnek, elképzelhetetlen volt. Ez, valamint a konstrukció felderítése igényelte a tárgy teljes szétszedését. A veretek szögeinek, szögecseinek eltávolítása után a teljes, darabokra szedés megtörtént. Eredménye a belső szerkezet megismerése, valamint a faburok által közrezárt vasrészek napvilágra kerülése. Kitűnt, hogy a nagy igénybevétel (a

kotrókanál törte darabokra az amúgy ép tárgyat) során a belső fémszerkezet kisebb egységekre hullott szét; haránt- és lapirányban széttöredezett.

A teljesség kedvéért a leltár szerinti számbavételt az ép kard viszonylatában teszem meg. Anyagféleségek szerint csoportosítva, a csen177