Múzeumi műtárgyvédelem 5., 1978 (Múzeumi Restaurátor És Módszertani Központ)

Bencsik László: A XV. század közepéről származó pikkelymintás ezüst borospohár restaurálása

A készre cizellált palást a sok kalapálás hatására bekeményedett, a pikkelyhatárok mentén az anyag elvékonyodott és feszültség alá került.

A szándékos rongálás hatására, amely nyilvánvalóan a beolvasztási szándékkal történt, a pikkelyperemek mentén eltöredezett és darabokra hullt.

A vastagabb peremszegély még hellyel-közzel ellenállt a hajlitásnak, igy alakultak ki az "S" alakú hajlitások, de a vastagabb fenéklemez, mely egyebek között még forrasztva is volt, deformálódott és darabokra töredezett, A fentiekből nyilvánvalóan adódik a következtetés, hogy a már megtisztított anyagot annak érdekében, hogy azt visszaalakitsam eredeti helyzetébe és formájába, lágyítani kellett. Ezt a peremszegély egy erősen deformált darabján meg is kíséreltem, eredményesen. Ezek után ki- lágyitottam az összes megmaradt darabkát és visszakalapáltam az eredeti helyzetébe, természetesen ügyelve arra, hogy annak mintázata lehetőleg a legkevesebb sérülést szenvedje. Az anyagvastagságtól függően ez egyszeri vagy többszöri lágyitással járt. Ezután az ily módon helyreállított darabok összeillesztése és egymáshoz rögzítése következett. Felmerült a kérdés: hogy ragasztással vagy forrasztással történjék-e mindez. Tekintettel arra, hogy egyes darabok deformáltságának helyreállítása csak forrasztás után vált lehetségessé, a forrasztás mellett döntöttem.

A rendelkezésre álló műgyanta ragasztók erősek és tartósak ugyan, de kemények és törékenyek, tehát alakváltoztatásra nem alkalmasak. Probléma volt továbbá az is, hogy poharunk palástjának mérete és pontos formája nem volt ismeretes, igy nem volt lehetséges azon elképzelésem végrehajtása sem, hogy egy előre elkészített formára (müanyagpohár) fel- ragasztgassam a rendelkezésemre álló darabokat. A palást, formáját és méretét megközelítően pontosan elméleti utón voltam kénytelen kiszámítani. Tekintettel arra, hogy a fenéklemez és a peremszegély összefor- rasztása után azok hiánytalannak bizonyultak, végeredményben megkaptam a palást felső és alsó peremének méretét. Kérdéses volt még a magassági méret. Már említettem, hogy 195 pikkelyt találtak az ásatás során, a darabok száma eredetileg több lehetett. A pikkelyek fentről lefelé haladva fogyó nagyságrendben helyezkedtek el, és ez a mintaképzés csak szabályos rendben elhelyezkedő alakzatban képzelhető el, ezen az alapon 200 darab pikkelynek kellett lennie. A peremszegély alatt, az első sorban elhelyezkedő pikkelyek a legnagyobbak és a tüziaranyozásból kifolyólag felső szélük aranyozási nyomokat mutat. Az első sor összerakásából kiderült, hogy pontosan 20 darab pikkely képzett egy sort. Ha tehát egy sorban 20 helyezkedett el és 195 darabot találtak, feltételezhető, hogy egy egész sor nem veszett el. Ebből a következtetés, hogy a pikkelyek 10 sorban helyezkedtek el, s igy 200 darabnak kellett eredetileg lennie, így szerkeszthetővé vált a palást kiterített rajza. Problémát jelentett, hogy a törésfelületek a pikkelyek között csak néhány esetben voltak pontosan összeilleszthetők, többségükben a lemorzsolódásból fakadóan nem illettek pontosan össze. Kisebb-nagyobb rések adódtak tehát, melyek ugyan a miliméteres nagyságrendet sem érték el, de egy sorban a 20 pikkely esetében már tekintélyes méreteltérés adódott. Lehetetlen volt a pohár magját kiesztergálni. Megkíséreltem négy különböző nagyságban, de ez a közelitési forma csak viszonylagosan pontos formát adott a pohár eredeti alakjáról. A pikkelyek felragasztgatása tehát lehetetlenné vált.

13